Vargyasi Levente nyerte a lakiteleki szemlét

Vargyasi Levente nyerte a lakiteleki filmszemle fődíját.

Grund
2014. 11. 07. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A november 4. és 7. között rendezett filmszemlének a Lakitelek Népfőiskola adott otthont. Krónika, kórkép, művelődés, portré és fikciós műsorok, valamint Híradó tudósítás az Internetre kategóriákban lehetett nevezni. A 61 alkotásból 22 jutott végül a döntőbe. A zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere a filmszemlét értékelve hangsúlyozta: az a cél, hogy segítsék a pályájuk elején álló alkotókat. A filmek utóéletét, forgalmazását sanyarúnak nevezte, amin segítene az, ha lenne egy olyan intézmény, amelyik a forgalmazást összefogja, mert szavai szerint, „a film akkor születik meg, ha megnézi az ember”.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója a díjkiosztón bejelentette: az érdeklődők megtekinthetnek a filmekből egy válogatást a Magyar Kultúra Napján a budapesti Uránia Filmszínházban.

A fődíjas film rendezője kapta a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. különdíját is. A zsűri 250 ezer forintos nagydíját és a Duna Televízió 100 ezer forintos különdíját A kultúra napszámosa című alkotás kapta, amelyet egy budapesti rendező, Zajti Gábor készített. A zsűri 250 ezer forintos nagydíját, valamint a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés különdíját a kárpátaljai rendező, Kovács Géza vehette át Az Árpád-vonal című alkotásáért. A zsűri 250 ezer forint összegű nagydíját, valamint a tiszakécskei Dél-alföldi Vitézi Rend és a Béke és Barátság Nyugdíjas Klub által javasolt különdíjat a Mert hét életem van, ebből öt ment el című alkotás nyerte, amelyet Hajnal Gergely budapesti rendező készített.

A Heti Válasz különdíját a film szereplője, Varga Géza kapta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 ezer forintos különdíját a Kastély árnyékában és a Kós Károly című alkotások kapták, amelyeket Csibi László, székelyudvarhelyi rendező készített. A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület 14. alkalommal hirdette meg a filmszemlét, amely ebben az évben Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró előtt is tisztelgett.

 

A fődíjas alkotás előzetese:

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.