Vekerdy Tamás és Pogány Judit is Hazám díjat kapott

Hét művész és tudós részesült a XXI. Század Társaság alapította elismerésben.

GB
2014. 11. 08. 17:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét tudós és művész mellett Hovanyecz László újságíró munkásságát posztumusz Hazám díjjal ismerték el. Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke köszöntőjében elmondta azt is, hogy a díjátadó előtt – a hagyományoknak megfelelően – a társaság tagjai koszorút helyeztek el József Attila sírján a Fiumei úti Nemzeti sírkertben.

Az elnök felidézte, hogy a 2001-ben alapított díj a költő Hazám című költeményéről kapta nevét, az elismerést azért kapják heten, mert a versciklus hét szonettből áll.

A Hazám díj kuratóriuma a kitüntetést minden évben azoknak a művészeknek és tudósoknak adományozza, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve kulturális és művészeti életében kiemelkedő tevékenységet folytattak, életművükkel Magyarországot szolgálták.

A díjra a társaság tagjai tehettek javaslatot, a kitüntetett személyiségek közé minden évben egy külhoni magyar művészt vagy tudóst is beválogatnak.

A Hazám díj kuratóriumának elnöke Vámos Tibor villamosmérnök, tagja Ágh Attila közgazdász, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó vezetője, Révész T. Mihály jogtörténész, Romsics Ignác történész, Spiró György író és Varga Gyula professor emeritus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.