Keddtől vasárnapig 11. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivált. A Verzió a nyitott társadalom, a demokrácia és a tolerancia fontosságát hirdeti a kreatív dokumentumfilmezés bőséges terméséből és a legfrissebb munkákból szemezgetve.
Oksana Sarkisova fesztiváligazgató köszöntőjében úgy fogalmaz, „a dokumentumfilm megörökít és elemez, programot alakít és akciózik, provokál és szimpátiát gerjeszt – a dokumentumfilmesek mindinkább a változások előidézői viharos világunkban. A korábban kicsiny szerepet betöltő marginális iparág sebesen növekszik és egyre nagyobb befolyást gyakorol arra, hogyan lássuk és értelmezzük a bennünket körülvevő világot.”
Ennek szellemében a merítés idén is hatalmas: mintegy 62 film érkezik 26 országból a fesztiválra. A változatos programban iráni mullahokról, ruandai focistákról, amerikai hajléktalanokról, ukrán forradalmárokról, eritreai menekültekről és csehszlovák terroristákról egyaránt lesz szó.
A vetítések öt fővárosi helyszínen zajlanak: a Toldi mozi, a Művész mozi, és a Cirko-Gejzír mozi mellett a Kinóban és az OSA Archívumban is tartanak előadásokat. Az idei program szekciói között a Nemzetközi panorámában szerepelnek a világ minden tájáról összeválogatott legfrissebb kreatív dokumentumfilmek.
A Magyar panoráma friss magyar dokukat mutat be, a Digitális generáció azt vizsgálja, hogyan befolyásolja életünket a digitális fejlődés, valamint a korlátlan internet-hozzáférés. Az idei Verzión India kerül a fókuszba, és az itt látható alkotások a mai indiai társadalom ellentmondásait tárják fel.
Idén is tartanak workshopot filmeseknek, producereknek és a közönség érdeklődő tagjainak arról, hogy milyen az a dokumentumfilm, amely nem csak a hazai közönség figyelmére tarthat igényt. A legjobb filmnek járó díjat idén is a közönség adja; a legtöbb szavazatot kapott film ezer dollárban részesül.
A fesztivál megnyitója ma 19 órakor a Toldi moziban lesz, ahol a Veszedelmes játékok című brit–amerikai dokumentumfilmet vetítik. A doku a fehérorosz Free Theatre tagjairól szól, akik provokatív színházuk miatt többek között cenzúrával, börtönnel, száműzetéssel kerülnek szembe. A vetítést követően a közönség személyesen teheti fel a kérdéseit Madeleine Sackler rendezőnőnek.
A részletes program itt található.