A közép-európai divat most formálódik

A Gombold újra! pályázat győztesét a hatvanas évek szocreál építészete inspirálta. Interjú Domi Grzybekkel.

– Miért jelentkezett a Design Terminál által meghirdetett öltözéktervezői versenyre? Mi motiválta?
– Elsősorban azért indultam, hogy valami új helyzetben próbáljam ki magam. Ez a verseny nagyon jó lehetőség volt arra, hogy Lengyelországon kívül mutathassam meg magam. Nagy kihívást jelentett. Azt hiszem, a legmélyebb félelmeimmel szálltam szembe. De vonzott, hogy különböző hátterű, különböző helyekről származó emberekkel ismerkedhessem meg. Néhány magyar divatmárkát is ismertem a verseny előtt. A magyar tervezők rendkívül izgalmasan gondolkoznak, igazából ez is hatott rám abban, hogy részt vegyek ezen a versenyen.

– Nyertes kollekcióját Bialystok hatvanas évekbeli szocialista építészete ihlette. Ez miként jelenik meg a ruhákon?
– Nem akartam, hogy ennyire nyilvánvaló legyen, miből is inspirálódtam. Egyáltalán nem szeretem a szó szerintiséget, sokkal inkább magával ragad a költészet, és egy olyan nyelv keresése, amely felráz másokat és a másik ember képzeletére hat. A hatvanas évek épületeit a kommunista ideológia szimbólumaiként kezeljük. Ezek egyfajta építészeti válaszok voltak azokra az időkre. Hatalmas, egyszerű forma jellemzi ezeket a szürke épületeket. Hasonló ablakok, amelyek inkább több ezernek tűnnek, hasonló ajtók, hasonló alaprajz. Családok ezrei laktak, laknak bennük. Ezeknek a lassan pusztuló épületeknek a képét szerettem volna újraalkotni a saját gyermeki énem segítségével. Olyan kislány képei ezek, aki a kilencvenes években nőtt fel ezek között az épületek között, amelyek nekem nem a „kommunizmus szagát”, hanem a gyerekkoromat jelentik. Űrhajókra, furcsa tornyokra emlékeztetnek. A hatalmas ablakok sem ugyanazok számomra, mindig változnak, attól függően, ki lakik mögöttük. Mások lesznek a lámpáktól, a függönyöktől, a burkolatoktól. Én ezeket az emlékeket hordozom magamban a szülővárosomról. Színes ablakok, grandiózus szerkezetek, az egész olyan, mint egy mese. Ezt szerettem volna a ruháimmal, a különböző textúrák játékával kifejezni.

– Alapvetően mi jellemzi a divattervezői stílusát?
– Nem igazán könnyű megfogalmazni, főleg azért, mert folyamatosan fejlődöm. Bármilyen is legyen, alapvetően bizonyos témák, minták inspirálnak. Csodálom a női nemet, a női lelket, érzékenységét, azokat a dolgokat, amik a nőket foglalkoztatják. De a saját múltamból is sokat inspirálódom. Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem szüleim műhelyében. Nagyon szerettem játszani a színekkel, a maradék alapanyagokkal kézműveskedni. Ezeket a pillanatokat most is őrzöm magamban. Azokat a projektek érzem igaznak, amelyeknek valóságos alapja van, vagy kapcsolódnak a személyes történelmemhez – képek, illatok, színek a múltból. Igen, nagy figyelmet fordítok a színekre, és szeretem megtörni a giccsel kapcsolatos konvenciókat, a felületes naivitást. Ami a ruhákat illeti, a túlméretezett darabokat szeretem, amikben az ember elrejtheti magát, amik mögé elbújhat.

– Milyen embereknek készít ruhákat?
– Több mint fél éve, hogy útjára indítottam a saját márkám. Olyan nők viselik a ruháim, akik hihetetlenül érzékenyek, spirituálisak. De talán, ami a legfontosabb: még mindig hordoznak magukban valamit a gyermeki énjükből.

– A CEFD legjobb tervezőnek járó díja miként segítheti szakmai fejlődését?
– Remélem, hogy a kollekciómat be tudom mutatni a párizsi divathéten. Erre enélkül nem lett volna lehetőségem. De a díj hitet adott, megerősített, úgy tűnik, a munkáimat sokan elismerik.

– Milyennek értékeli a CEFD-t?
– Kezdettől fogva lenyűgözött az a jó szándék, ami a szervezőket vezette, és a verseny magas színvonalú szakmaisága. Óriási élmény volt a bemutató, gyönyörű volt minden pillanata. A színpad mögött dolgozó stáb pedig fantasztikusan helyt állt, messze felülmúlták a várakozásaimat. A mezőny is erős volt, nagyon sok rendkívül kimagasló kollekcióval lehetett találkozni. Amikor először kellett a munkáinkat a zsűri előtt bemutatni, eléggé izgultam. De az alatt a fél óra alatt, a zsűri tervezéssel kapcsolatos kérdéseire válaszolva, rengeteg fontos dolgot tanultam. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.

– Mit gondol, lehet beszélni tipikusan közép-európai divatról?
– Azt hiszem, csak most kezd formálódni. Több ilyen eseményre van szükség, ahol különböző közép-európai országok tervezői megmutatkozhatnak egymás előtt, ahol szembesülhetnek egymással. Az országainkban a divatipar gyorsan, dinamikusan növekszik. Évről évre egyre több divatmárka jelenik meg a piacon, de sok időre van szükségünk, hogy felismerjük, mit is akarunk kezdeni velük. A Not Just a Label egyik képviselőjének előadását hallgatva a CEFD ideje alatt megértettük, hogy miért is küzdünk, és hogy a növekvő divatpiacaink kezdenek beérni és felhívni magukra figyelmet. Apró lépésekkel kezdünk az európai divatpiac szerves részévé válni, ami nem kis szó, miközben folyamatosan keressük a saját nyelvünket is.