Berecz András: A terpeszállás biztonsága

Berecz András mesemondóval az advent kapcsán beszélgettünk. Új lemez, ma este pedig koncert a Müpában!

– A pásztor hangsúlyos eleme a műsornak.
– A magyar zenehagyományban a pásztorság olyat őrzött meg, amit a vonószenekar nem tudott. Kodály a furulyában a magyar zenei ízlés megújulását remélte. Mert a szegényebb gyermek is könnyen hozzáférhet, zsebben elfér, az egyszólamú magyar népzene minden cifrájával ott lakik benne. A pásztorok furulyazenéje a régi stílusú magyar népzene csúcsa, itthon a legjárhatóbb út a magaskultúra felé.

– A címe az, hogy Karácsonyi pásztortánc. Adventben a tánc tiltott dolog
– Igen, ezt az Andrásoknak illene is tudni, mert nevük napjától érvényes a tiltás. Ehhez a címhez Kodály Karácsonyi pásztortánc című kórusműve és a betlehemes játékok egyik hőse adta az ötletet. Visszatérő figura a jászolhoz üres kézzel érkező „csintalan” pásztor. Alvó Jézuskának „kedvéért” egy táncot jár el! Saját magát, fékezhetetlen jókedvét hozza ajándékba. Se Mária, se József nem inti le őt. Ezért ezt az ő mellékes körülményként kezelt táncát nagyon érdekesnek véltem. Különben hasonló embernevelő faragatlanságok nyüzsögnek a betlehemes játékokban. A XVII. századi Cantus Catholici énekgyűjteményből ismerős Csordapásztorok például így rontanak be a jászolba: „Serkentsd fel Jézust, Szent fiadat nékünk!” – miután Mária szépen kéri, hogy ne zavarják, „mert Ő aluszik, nyugoszik pólyába, szénán bágyadoz a hideg jászolba”! Ezt a visszafoghatatlan, megzabolázhatatlan törekvést a jászol felé, ha formátlan is, feltűnően pártolja a névtelen szerző! Az adventi tánc öröm a megváltás felett. A kígyó fején taposgál. Azért olyan szenvedélyes és figurás.

– Káinról és Ábelről, a testvéri gyűlöletről és az összetartásról készített lemezt. Mi a témaválasztás oka?
– Fekete felhők gyülekeznek. Az elején magyar embernek szántam minden szót, minden hangot. A magyar népköltészetből gyűjtöttem egybe a testvérviszályról, testvéri összetartásról szóló gondolatokat. A sorrend összeállításakor legalkalmasabb kezdésnek Káin és Ábel története kínálkozott – persze, ahogy azt a magyar mesehagyomány kicifrázta. A kiadvány ezzel kaput nyitott a világ felé. Észrevétlen, szinte a puszta szerkesztéssel. A testvér szónak ember értelme is lett. A ránk, magyarokra, közösségi összetartásunkra vonatkozó intelmek az egész világra, minden népre is érvényes törvénypontok lettek. Ezért szeretném egyébként angol, kínai és japán fordításban is látni. Hátha sikerül. Óvatosabb népek a fennmaradásukat fenyegető veszélyeket intelmekbe foglalják, feledni nem hagyják. A szerencsések aszerint élnek. A létükkel kísérletezők magukon próbálják újra és újra. E számon tartott veszélyek közül kiemelkedik a rokoni széthúzás, testvérviszály. Sok régi mese, szentként tisztelt szöveg beszél ezekről. Jólesett nyomába eredni, a magyar ember régebbi emlékezetében felkutatni, utánajárni. Az egyik mesét, a medvetestvérekről szólót mélysége és igazságai miatt a világörökség részének tartom. Ezért az egyért is megérte volna ezzel bíbelődni.

– A tíz évvel ezelőtti események indították?
– Természetesen igen. Ezért is lett volna jó, ha még idén megjelenik. Bár 2004. december 5. váltotta ki, az az érdekes, hogy ha akarom, a mi belügyünk, történelmünk egyik holtága. De hát egyetemes probléma is. A népszavazás eredménye feladatot rótt azokra, akiknek ez fontos. Mert a magyar ember kigombolkozott, nagyot sóhajtott, megmutatta hol beteg: nem ismeri meg a másikban saját magát. A Szentírásban az van, hogy aki a testvérét szereti, az csak olyan, mint a pogányok, hiszen azt ők is tudják. Mi azt a parancsot kapjuk, hogy szeressük az ellenségünket is. De attól a testvérszeretet még nem bűn. Ki mondja, hogy a kettő kizárja egymást?

– Miért?
– Egyrészt azért, mert a magyar kultúrához tévedéseken, félrevezetéseken és hazugságokon keresztül jutnak el a külföldiek. Még mindig rendkívül rossz a kulturális terjeszkedésünk, és a világ éppen úgy nem tudja, hogy ki a magyar, mint régen. Elsősorban azért, mert mi magunk sem tudjuk. Most, ezekben az években megtörténhet, hogy a nemzetközi rendezvényen a szervező azt mondja, ne legyen erdélyi zene, mert kínos, ha azt emlegetjük, hogy Erdélyben magyarok vannak. Én nem tudom, más népek mennyire tudják hitelesen megmutatni magukat. De jó szerencsét kívánok nekik tiszta szívemből! Mostanában hallom innen-onnan: ne hangsúlyozzuk azt, ami elválaszt egymástól, hanem csak azt, ami összeköt. Ha egy románnal, szlovákkal leülök beszélgetni, engem az érdekel, hogy mit tud, amit én nem tudok. Hiszem, hogy őket is. Mindenkit. Nem szégyen az, mikor a mások tudását itt-ott mi is kipótoljuk. Érzésnek se utolsó. „Szíved, ha szűk, a föld tágasságának mi haszna” – Buda Ferenc fordította ezt a török közmondást. Szeretem nagyon! Politikában terjeszkedni nem szép, de lélekben szellemben nyújtózkodni, hódítani igen! Poe nem pénzzel, Tolsztoj nem tankkal jött ide. Saint-Exupéry se csak repülőn. A szív szereti, ha meghódítják. Akkor szabad, ha szereti.

– Ismét Gyulai Líviusszal dolgozott?
– Igen. Ha valaki idegen ajkú a fordítás miatt valamit nem értene, a képekből kiolvassa. Például az ajtóba szorult két testvért úgy ábrázolja, mintha éppen születnének. Mintha az ajtó Éva méhe volna, és éppen magát a drámát szülné meg. Káint és Ábelt. A csíki havasokba.

– A címe: Láttam a holdat előttem. Ez hogy kötődik a témához?
– Az egyik mesében, a Torontál megyei szőregi változatban, amikor Ádám és Éva fityegtek a paradicsomban, a hold olyan volt, mint a kerek asztal terítője, tiszta hófehér.De mikor Ábelt agyoncsapja egy kapával Káin, és később a sok bujdosás után maga is meghal, az Úristen fölteszi az alakjukat a holdba, Ábelt úgy, hogy földre hull, Káint ahogy ráront. A törvényt, hogy ne ölj – a holdba teszi, „hogy láthajsa minden nép”. A lemez címét pedig egy gyimesi nótából szedtem: „Láttam a holdat előttem, / Hát én ide minek jöttem?” Persze a lemez vidám is. Sőt, a testvérek is felismerik egymást. Egy szép, terített asztalhoz is lenyomom őket.