Háborúzgatunk, és közben sokat sírdogálunk: nagyjából így foglalható össze A hobbit – Az öt sereg csatája, amelyben két nagy akciójelenetre van felhúzva a történet – utóbbi elviszi a teljes játékidő felét. Ami pedig közben történik? Giccses, gyakran negédes, könnyes-szentimentális lassításokkal agyonnyomatékosított jelenetek, amelyekben a részszereplők családjuk, barátjuk, szerelmük feletti aggódásban múlatják az időt.
Ezen üresjáratok – a történetet előre nem viszik, a karakterek jellemét vajmi kevéssé rétegzik – ellenére mégis a legjobb epizód Az öt sereg csatája a három hobbitfilm közül, dacára annak, hogy egyértelműen látszik, Tolkien A Babója nem adja ki egy trilógia egyenként legalább két és fél órás filmnyi cselekményét. Ráadásul az eredeti küldetés is rég a feledés homályába veszett, a szereplőket ebben az epizódban a hatalom, annak megszerzése vagy megtartása motiválja, amihez az előzmények ismerete igazából szükségtelen is.
A nyitójelenet ott folytatódik, ahol a Smaug pusztasága befejeződött: a feldühített sárkány megtámadja az emberek lakta szigetet, majd egy igen látványos pusztítás során szembeszáll vele Bard, aki sikeresen végez is a tűzokádóval. Az emberek eztán jussukért indulnának, a törpék azonban senkivel sem akarnak osztozni az erődjükben felhalmozott hatalmas kincsen, így visszaszerzett otthonuk csatamezővé válik, ahol öt különböző sereg feszül egymásnak. Pontosabban, amikor az orkok feltűnnek, akkor már csak egy lesz az ellen. A hobbit – Az öt sereg csatája leginkább utóbbi összecsapásra koncentrál, a több mint egyórás akciójelenetben mindent látunk, amitől a CGI-technológia trükkjeit szeretni lehet.
A fantasy műfaj talán sosem aknázta ki jobban a képzelt lények és világok létrehozásának lehetőségeit, itt aztán van minden, ami különbözik az embertől, meg minden mástól, és egyúttal minden a legéletszerűbbnek hat. Akit viszont mindez nem hoz lázba, valószínűleg nem fog lelkesedni a kapcsolatok dinamikájáért sem, legyen szó a viszonyok bármely szintjéről. Itt sütik el a leggyengébb forgatókönyves közhelyeket is (mint például az igazi szerelem fáj és ehhez hasonlók), amelyek erősen kilógnak a történetből, ráadásul a szépelgő retorikai futamok között is idegenül csengenek.
Sosem tudjuk meg, hogy milyen lett volna Guillermo del Toro Hobbitja, Peter Jackson viszont összességében mégis helytállt a második Tolkien-kalandjával. Mert bár azt senki nem gondolhatta komolyan, hogy sikerül az első széria színvonalát hozni, de összességében mégis lehet olyan benyomásunk, hogy a lenyúzott bőrön túl valami plusszal csak gazdagodott a korábban már teljesnek hitt tolkieni filmes univerzum.
(A hobbit – Az öt sereg csatája. Színes, magyarul beszélő, amerikai–új-zélandi fantasy, 144 perc, 2014. Rendező: Peter Jackson, forgalmazó: Fórum Hungary.)
