Karácsonyi big band Tóth Verával

A Budapest Jazz Orchestra és Tóth Vera december 20-án tartja közös karácsonyi koncertjét a Stefánia Palotában.

Grund
2014. 12. 18. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2013/2014-es évadban ünnepli fennállásának tizenöt éves jubileumát a Budapest Jazz Orchestra. Európa és a világ dzsesszéletének legnagyobb ikonjai, valamint hazai sztárok kísérték az elmúlt 15 évben a zenekart.

Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra valódi áttörést jelentett a hazai dzsesszélet számára, hiszen létrejött Magyarország első professzionális big bandje, mely hangzásával a 20-as évek Amerikáját idézte. A zenekar dinamikus fejlődése során a műfaj jelentős zenei állomásait végigjárva mára a kortárs zene világszinten is elismert reprezentálójává nőtte ki magát.

A tizenhét tagú big band muzsikusai nemcsak professzionális dzsesszmuzsikusok, de többen közülük eMeRTon-, illetve Artisjus-díjakkal elismert művészek is. Ugyanakkor a Budapest Jazz Orchestra több tagja tanár is, akik egyebek mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és más fontos hazai zenei oktatási intézményekben tanítanak. Ez szolgál alapjául annak is, hogy a zenekar nemcsak a big band műfajának koncertszerű népszerűsítésére koncentrál, hanem tapasztalataiknak továbbadására is a fiatalabb generációk számára.

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra közös koncertje igazi kuriózumnak számít. A négy nagylemezzel büszkélkedő Artisjus-díjas fiatal énekesnő 2012 decemberében dolgozott először a zenekarral, első koncertjüket a Petőfi Rádió MR2 Akusztik című műsora rögzítette. A közös munka azóta is töretlen, számtalan koncertet adott a zenekar Verával az elmúlt két évben az ország különböző nagyvárosaiban. December 20-án, hosszú idő után újra Budapesten készülnek közös koncertre, ezúttal igazi karácsonyi hangulatot idézve.

 

Az ünnepi koncerten Tóth Vera néhány slágere is felcsendül majd a zenekar tagjainak hangszerelésében – úgymint a Sorskerék vagy a Nem kell valaki másé –, de saját dalai mellett világslágerekkel is megörvendezteti a közönséget. A koncert meghívott vendége a kiváló fiatal énekes, Mujahid Zoltán.

A koncertre több meglepetéssel is készül a zenekar, de erről Kollmann Gábor, a zenekar vezetője csak ennyit árult el: „Az idén harmadik alkalommal ünnepeljük együtt az advent végét Tóth Verával, így már mondhatjuk, hogy évről évre hagyományosan megrendezésre kerül közös karácsonyi koncertünk. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is számos újdonsággal készülünk, igazi karácsonyi ajándék lesz a december 20-i koncert a fellépő művészeknek és a koncertre látogatóknak egyaránt!”

A Budapest Jazz Orchestra fellépéseiről bővebben az együttes honlapján található részletes információ.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.