A nézők a három korcsoport győztesére, a kicsiknél Boros Misi zongoristára, a tiniknél Lugosi Dániel Ali klarinétosra, a nagyoknál Gyöngyösi Ivett zongoristára adhatták le szavazataikat. A győztes, Lugosi Dániel Ali a 12 millió forintot zenei tanulmányaira fordíthatja.
Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia oktatási rektorhelyettese a műsor végén rendkívüli bejelentést tett: a 11 éves Boros Misit a versenyen nyújtott teljesítménye alapján felveszik a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek osztályába.
A péntek esti fináléban mindhárom versenyező egy klasszikus és egy műfajokon átívelő, crossover darabot vagy darabrészletet adott elő. Lugosi Dániel Ali Kovács Béla klarinétművész, zeneszerző két művét, After you, Mr. Gershwin című darabját és Sholem-alekhem, rov Feidman című klezmerkompozícióját adta elő.
„Az elmúlt fél évszázad legnagyobb klarinétosának (Kovács Bélának) műveit a következő fél évszázad legnagyobb klarinétosa adta elő" − összegezte véleményét Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia volt rektora, a zsűri tagja. A zsűri elsősorban az ifjú muzsikus gyönyörű hangképzését és átváltozási képességét méltatta, Miklósa Erika operaénekes szerint Ali egyenesen „színáradatot zúdított ránk” a verseny fordulói alatt.A 15 éves Lugosi Dániel Ali a bécsi zeneakadémia és a budapesti Vörösmarty Mihály Ének-zenei és Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Johann Hindler professzor, mentora Szepesi János. Ali álma, hogy klarinétművész lehessen, és létre tudjon hozni egy olyan alapítványt, amely segít a család nélküli gyermekeken. Példaképe engedelmessége és állhatatossága miatt maga Jézus, kedvenc meséje A kiskakas gyémánt félkrajcárja, reggelije pedig a rohanásban többnyire csak egy müzli – olvasható a verseny honlapján.
Boros Misi a finálén egy Mozart-zongoraszonátával és két, kifejezetten számára írt karácsonyi dallal bűvölte el a közönséget. Gyöngyösi Ivett teljesítményéről − ezúttal egy Liszt-zongoraversenyt és a Harry Potter zenéjét játszotta − megint szuperlatívuszokban beszélt a zsűri. „Kész művész” – méltatta Kesselyák Gergely karmester, a zsűri tagja a Junior Prima-díjas zongoraművészt.
„Jó reggelt, Magyarország! Szerintem egy ország ébred most rá arra, hogy a komolyzene nem fáj, meg lehet érteni, még tetszik is” − mondta Kesselyák Gergely a végső értékelésnél.
A péntek esti élő műsorban fellépett a világhírű hegedűművész, Alexander Markov, a Kossuth-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely, valamint a Héja Domonkos vezényelte Győri Filharmonikus Zenekar, de a nézők hallhatták Thomas Hampson világhírű amerikai baritont is.
A nézők soraiban Áder János köztársasági elnök, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Ioan Holender, a Bécsi Állami Operaház volt igazgatója, a verseny fővédnöke is ott ült.
A finálét ma, szombat este nagyszabású gálaest követi a SYMA-csarnokban, ahol a Virtuózok zsűritagjai közül Miklósa Erika, Szenthelyi Miklós és Kesselyák Gergely is színpadra lép, valamint újra láthatók lesznek a műsor ifjú tehetségei is, hiszen az összes középdöntős versenyző szerepet kap a koncerten.
Visszatér Magyarországra a 2 Cellos is, melynek tagjai a Virtuózok középdöntőjében a kicsik korcsoportját mentorálták.
A gálaesten a fiatal tehetségek további különdíjakban is részesülnek több hazai szimfonikus zenekar, az Armel Operafesztivál és a világjáró magyar operaénekes, Molnár Levente felajánlásaként.
A december 12-i döntőn a zsűri különdíját Demeniv Mihály harmonikaművész nyerte el, aki a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban léphet fel. A versenyzőket az egy héttel ezelőtti döntőben kísérő MR Szimfonikusok szintén már akkor felajánlotta különdíját Boros Misinek, aki eszerint a 2015/16-os évadban felléphet a zenekarral.A korcsoportgyőztesek − Boros Misi, Lugosi Dániel Ali és Gyöngyösi Ivett − egy-egy fellépést nyertek a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, valamint elkészíthetik első saját lemezüket is.
Megalakult pénteken a Kis Virtuózok Alapítvány, amely a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok ifjú tehetségeinek további támogatását, valamint újabb tehetségek felkutatását, felkarolását tűzte ki célul. Az alapítvány fogja segíteni az ifjú tehetségek itthoni és külföldi fellépéseit. Az alapítvány tiszteletbeli elnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.