A kiállítás egyik legemblematikusabb fotóját Pályi Zsófia Kis Magyarország című sorozatának képei között találjuk. Kedves, idős hölgy nevet a tévéfilmekből jól ismert New York-i bérházak előtti lépcsősor korlátjára támaszkodva, kalocsai hímzéses felsőben. Zajlott és zajlik a metaforikusan sokszor „népek olvasztótégelyének” nevezett New York etnikai forgószínpadán a véget nem érő előadás. Ezekről a lépcsőkről mostanra tűnnek el a magyarok, a fiatalabb generációk már a kertvárosok felé törekednek, eltűnik az egykori Little Hungary a hentesüzleteivel és éttermeivel, és a Kossuth Street már spanyol szótól hangos. Pályi képein ennek a csendben elolvadó egykori kis Magyarországnak a megmaradt rekvizitumai tűnnek fel. A fogasra akasztott, a János vitéz hangulatát idéző piros huszáregyenruha magánya önmagában is sokat elmesél erről a megállíthatatlan széthullásról.
Persze a kinti magyarok lélekszáma folyamatos utánpótlást is nyer. Ahogy azt Bakonyi Zsuzsa Kül-kapcsolatok című sorozatának egyik szereplője mondja: a párkapcsolatok alakulása nagyban meghatározza az identitásunk alakulását is. Bakonyi olyan vegyes párokat fotózott, ahol az egyik fél vállaltan magyar identitású. A képek alá függesztett kis füzetecskékben pedig a párok vallanak is kapcsolatuk alakulásáról, az együtt élő identitások kiváltotta élményekről.
Az amerikai magyar közösség esetében hosszú évtizedeken át a cserkészet volt az a közösségformáló kohéziós erő, ami igyekezet megóvni, de legalábbis lassítani a diaszpóra eltűnését. Éppen ezért az amerikai cserkészethez képest sokkal inkább az etnikai hagyományőrzésre helyezték a hangsúlyt. Hirling Bálint fotóin egykori és mai magyar kiscserkészek portréit láthatjuk, a képek alatt pedig Bodnár Gábor 1970-es kiadású Cserkészkönyv II. című könyvéből vett idézetek olvashatók, amelyek betekintést engednek a közösségi identitásőrzés kissé ideologikus elképzelésébe.
Bartha Máté egy-egy ellesett pillanatnak ható portré mellé társít önvallomásokat, amelyekből kiderül: a kinti lét kevésbé szól a befogadó ország megismeréséről, inkább a magyarságunkhoz fűződő – nem egyszer elég szélsőséges – viszonyt helyezi még élesebb fénybe. Alpern Bernadett portrébeszélgetéseiben a kint befutott művészek vallanak. Az egész kiállítás az egyéni történet mozaikdarabjaiból kíván egy nagyobb képet kirajzolni, meglehetősen elfogulatlanul. Igaz, ezt is jelenti, hogy a fényképek sok esetben mintha inkább a szövegek illusztrációjaként nyernék el értelmüket.
(Külhon. Magyarok New Yorkban. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Budapest. Megtekinthető 2015. január 18-ig)
Persze a kinti magyarok lélekszáma folyamatos utánpótlást is nyer. Ahogy azt Bakonyi Zsuzsa Kül-kapcsolatok című sorozatának egyik szereplője mondja: a párkapcsolatok alakulása nagyban meghatározza az identitásunk alakulását is. Bakonyi olyan vegyes párokat fotózott, ahol az egyik fél vállaltan magyar identitású. A képek alá függesztett kis füzetecskékben pedig a párok vallanak is kapcsolatuk alakulásáról, az együtt élő identitások kiváltotta élményekről.
| |
| Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet |
Az amerikai magyar közösség esetében hosszú évtizedeken át a cserkészet volt az a közösségformáló kohéziós erő, ami igyekezet megóvni, de legalábbis lassítani a diaszpóra eltűnését. Éppen ezért az amerikai cserkészethez képest sokkal inkább az etnikai hagyományőrzésre helyezték a hangsúlyt. Hirling Bálint fotóin egykori és mai magyar kiscserkészek portréit láthatjuk, a képek alatt pedig Bodnár Gábor 1970-es kiadású Cserkészkönyv II. című könyvéből vett idézetek olvashatók, amelyek betekintést engednek a közösségi identitásőrzés kissé ideologikus elképzelésébe.
Bartha Máté egy-egy ellesett pillanatnak ható portré mellé társít önvallomásokat, amelyekből kiderül: a kinti lét kevésbé szól a befogadó ország megismeréséről, inkább a magyarságunkhoz fűződő – nem egyszer elég szélsőséges – viszonyt helyezi még élesebb fénybe. Alpern Bernadett portrébeszélgetéseiben a kint befutott művészek vallanak. Az egész kiállítás az egyéni történet mozaikdarabjaiból kíván egy nagyobb képet kirajzolni, meglehetősen elfogulatlanul. Igaz, ezt is jelenti, hogy a fényképek sok esetben mintha inkább a szövegek illusztrációjaként nyernék el értelmüket.
(Külhon. Magyarok New Yorkban. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Budapest. Megtekinthető 2015. január 18-ig)
