Azonnali és tartós rokonszenv, művészeti értelemben pedig egymást megtermékenyítő kreatív kölcsönhatás jellemezte Rippl-Rónai József és a katalán származású szobrász, festő, grafikus Aristide Maillol viszonyát. Egymásra találásuk helyszíne persze nem is lehetett más, mint Párizs, amely a 19. század végén túlzás nélkül a művészetek és a művészek Mekkája volt.
Rippl-Rónai József 1890 körül ismerkedett meg Aristide Maillollal a fények fővárosában. A következő évek mindkettőjük életében döntőnek bizonyultak. Rippl-Rónai fokozatosan távolodott el az őt felkaroló mester, Munkácsy Mihály hatásától, és egyre közelebb került a szimbolistákhoz.
Baán László
Fotó: Gartner Dóra
A szimbolizmus Maillol munkásságában is kulcsszerepet játszott, ám az ő pályaíve később sokkal inkább a műfaji sokszínűség jegyében telt. Igazodva korának képzőművészeti fejlődéséhez ő is egyre inkább a festészeten túli, korábban lenézett és „kismesterségnek” tekintett területek irányába kalandozott, mint amilyen például a kárpitszövés és a szőnyegtervezés, miközben szobrászként teljesedett ki igazán.
Rippl-Rónai sem ragadt meg csupán a festészet nyújtotta keretek között. A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása szemezget Rippl-Rónai tányér-, kandalló- vagy éppen spanyolfalterveiből, ahogyan az általa tervezett plakátokból is, amelyek közül némelyiket akár Toulouse-Lautrec is magáénak vallhatta volna.
Rippl-Rónai és Maillol munkakapcsolatának és barátságának kétségkívül az a három hónap volt a csúcspontja, amelyet a magyar festő 1899 végén a Pireneusokban fekvő Banyuls-sur-Merben töltött francia kollégája vendégeként. Mindketten szenvedélyesen érdeklődtek ezekben az időkben a portréfestészet iránt, és Maillol éteri, légies szimbolizmusa kétségkívül hatott Rippl-Rónaira, még akkor is, ha – szemben a franciával – az ő munkáit már akkor is visszafogottabb színhasználat és borongósabb hangulat jellemezte.
Látható az a kép is, amely festői nyelvének magabiztossá válása és kiérlelése szempontjából döntő fontosságú. Az 1892-ben festett Kuglizók című kép – amely a párizsi köztereken oly megszokott, ez esetben ráérő öregek által játszott játék egyik pillanatát örökíti meg – már az „olajozott grafika”, avagy a „grafikus olajfestészet” Rippl-Rónai által kiteljesített modorában és technikájával készült, igazodva a festő azon megfigyeléséhez, hogy tetten kell érnie az általa átélt, „öregesen szürke hangulat” sajátosságát.
– A két alkotó kapcsolata egy francia–magyar barátság története, amely szimbolizálja, hogy a művészet milyen szoros kapcsolatokat hozott létre a két ország között – hangsúlyozta a tárlat keddi megnyitóján Franciaország budapesti nagykövete. Ekkoriban az emberek szabadon közlekedtek határokon keresztül és kultúrákon át, így számos magyar festő végezte ott tanulmányait, amint azt egy éve az Allegro Barbaro című kiállítás is megmutatta a párizsi Musée d’Orsay-ben – emlékeztetett a diplomata.
Rippl-Rónai 1900 körül elhagyta Párizst, és 1902-ben végleg Kaposváron telepedett le. Ugyanebben az évben nyílt Maillol első gyűjteményes kiállítása Ambroise Vollard műkereskedő párizsi galériájában, ahol szobrászként is sikerrel mutatkozott be. Valójában mind Rippl-Rónait, mind Maillolt 1902 után ismerték el: Rippl-Rónai Magyarországon lett híres és elismert festőművész, Maillol pedig kora egyik legfontosabb francia szobrásza.
Személyesen már csak egyszer találkoztak, amikor Rippl-Rónai 1914-ben Franciaországban járt. Barátságuk azonban megmaradt, meleg hangú levelezést folytattak a magyar festő 1927-ben bekövetkezett haláláig.
(Rippl-Rónai és Maillol – Egy művészbarátság története, Magyar Nemzeti Galéria. Látogatható 2015. április 6-ig.)
