– Óriási utat járt be a táncházmozgalom a kezdetektől. Ebben mennyi volt a véletlenek összjátéka és mennyi a tudatos munka eredménye?
– Amikor Halmos Bélával belevágtunk a muzsikálásba, senki sem gondolta volna, hogy ide jutunk. Mi sem tudatosan ezért kezdtük el, hanem csak úgy kedvtelésből. Az viszont biztos, hogy a mozgalom fejlődésének a lehetősége benne volt az első lépésekben, vonóhúzásokban is, még ha a szaktudósok azt is gondolták, hogy ezt a zenét nem lehet megtanulni, mert ez már a múlté és a parasztsággal együtt eltűnik. Mi pedig megmutattuk, hogy igenis meg lehet tanulni, csak bele kell tenni a szükséges munkát. Ma pedig még én is csodálkozom, látva a mai fiatalokat, hogy ezt tényleg meg lehet tanulni, olyan szintre jutott a technika. Nekünk még a klasszikus előképzettségünkkel meg kellett küzdenünk, rá kellett jönnünk, hogy szükséges a 18. századi játéktechnika ismerete és a népzene egyfajta régizeneként való kezelése is ahhoz, hogy úgy szólaljanak meg a dallamok, ahogy kell. Sok mindennel meg kellett küzdeni, a magyar társadalomtudat egyfajta kisebbségi érzésben szenvedve a saját hagyományaival valamiért nem igen kíván szembenézni, különben a mai napig sem, régóta szégyelli a saját örökségét, ahogy Bartóknak 1907-ben azt mondták a parasztok, hogy „jaj, nem tudunk mi már ilyeneket, nem vagyunk mi már szegények”. Ez egy általános probléma. Szabadulni akartak a múlttól, hiszen az a szegénységhez és az elmaradottsághoz kötődött bennük, és nehezen fogadták el azt a gondolatot, amit egyébként a skandináv népek kezdettől képviseltek, hogy a hagyomány talán éppen akkor a legfontosabb, ha szegények vagyunk.
origo.hu
Így néz ki, ha Magyar Péter úgy gondolja, bármilyen nőt megkaphat
