Nagyváradi (Weinstock) Ernő a 19. század és egy békekorszak végén született, és alig múlt húszéves, amikor a szeme előtt omlott össze a Monarchia. A fotózás iránt szenvedélyesen érdeklődő, magát technikailag folyamatosan képző fiatalember a háborús élményeket is a fotográfus tekintetével követte nyomon. Súlyos aparátjával a háború után is járta az országot fáradhatatlanul, egyik célkitűzése az volt, hogy minél több magyar település képét örökítse meg. Közel félszázezres képi hagyatékát gondosan archiválta.
A kiállítások pénteki megnyitóján Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte Nagyváradi kapcsán, hogy a magyar hadifotósok munkái abban különböznek a nemzetközi példáktól, hogy kevésbé a háborús propagandát szolgálták, inkább az emberi pillanatokat örökítették meg, és a kevésbé felemelő momentumokat is meg merték mutatni. A politikus személyes példával is alátámasztotta, mennyire fontos a hagyaték – amelynek megnyugtató elhelyezése továbbra sincs megoldva. Fiatal segédmunkásként az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, és ott találkozott a páratlan anyaggal, amely számára – ahogy fogalmazott – felért egy egyetemi kurzussal.
A fiatal fotós munkássága újszerű volt a tematikus merészség, a megpróbáltatások láttatása miatt és a technikai megvalósítás mikéntje szempontjából is. A most nyílt két kiállítás egyike a térhatású sztereofotók segítségével szinte tapintható élménnyé teszi a háborús életképek befogadását, a másik tárlat pedig légi felvételek sorát mutatja be.
Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a kiállítást az ünnephez hasonlította, mely az emberi élet ritmusához hasonlóan a nemzet számára is azt a célt szolgálja, hogy elgondolkodjunk, összegezzünk. A főigazgató a múzeum és magángyűjtemény kézfogójának nevezte a mostani dupla kiállítást, hiszen az általa vezetett intézmény biztosította a központi hatalmakhoz kötődő fotóanyagot, az antantanyagot pedig egy magángyűjtő ajánlotta fel.
A főigazgató megemlítette, hogy a magyar katonák nyomában utazva mennyire meghatódott, amikor egy akkor emelt kápolnát felkeresve a magyar nevek sokaságával találkozott. Utólag úgy véli, hogy ennek az volt az oka, hogy azok helyett is gyászolt, akik fizikailag ezt nem tehették meg, hiszen a nemzeti emlékezet gyászmunkája nem lehet teljes olyankor, amikor a halottaink idegen földön nyugszanak. Ezért is fontosak az emlékművek – tette hozzá.
Radnai dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete elnöke elmondta: nemrégiben reprezentatív felmérést készítettek a fiatalok körében az emlékévekkel kapcsolatban. A kutatás szomorú eredménnyel zárult, egyebek között az első világháború centenáriumának ismeretét illetően is. Az elnök hozzátette: remélhetőleg ez a vizuálisan érdekes kiállítás is hozzájárul ahhoz, hogy a kedvezőtlen kép változzon.
