These New Puritans: Szemben a pénzközpontú zeneiparral

A These New Puritans zenekart a kritikusok évek óta magasztalják, mégis a mai napig szinte ismeretlenek. Interjú.

− Az angol New Musical Express szaklap 2010 legjobb nagylemezének választotta második albumotokat, a Hiddent. Ekkor kerültetek először igazán a figyelem központjába Angliában. Magyarországon azonban azóta sem igazán ismernek benneteket.
George Barnes: − Igazából sehol sem, a kritikai siker ellenére sem.

− Tudom, hogy nem szívesen magyarázzátok dalaitok üzenetét, ezért inkább zenétekben megfigyelhető, érdekesebb elemekre összpontosítanék. Mindhárom album dalainak felosztását szoros matematikai struktúra jellemzi. Hogy illik össze a zenészi spontaneitás a tudományos szerkesztéssel?
Jack Barnes: − Az alkotás spontán és tervszerű folyamatok keveréke. Mindkettőre szükség van, akár egy kabaréjelenetben a vicces és a komoly szereplőre. Az első album, a Beat Pyramid szerkezete épp a destrukturálásban rejlett. Abban, hogy változtassunk a megszokott felépítésen. (Könnyed kezdés, rádiónak szánt dalok, majd a nagy záró opus) Ezt el akartam kerülni. Így például a nyitó dal kezdő sora megegyezik a záró dal utolsó sorával. Tetszett a gondolat, hogy az albumnak nincs kezdete és vége, így szinte a végtelenségig hallgatható. A legutóbbi albumon (Field of Reeds) pedig úgy próbáltam felosztani a dalokat három egységre, hogy az egyes blokkokon belül irreleváns legyen, hogy milyen sorrendben hallgatjuk őket.− Korábbi interjúkban említetted, hogy a célod valami új megalkotása, aminek érdekében az alkotás folyamata során semmit sem hallgatsz, hogy ne befolyásolhasson. Ahhoz, hogy tudd, hogy újat alkotsz, nem kell ismerned a már létezőt?
J. B.: − Manapság a zenészek gyakran emlékeztetni akarják a hallgatót múltbeli, kedvelt hangzásvilágokra. Ez távol áll tőlem. Olyat szeretnénk alkotni, ami teljes mértékben a sajátunk. Mindez persze bonyolultabban hangzik, mint a gyakorlatban. Az album készítésekor egyszerűen elzártam magam a világtól, és kizárólag személyes érzelmekre, találkozásokra, tapasztalatokra támaszkodtam. Érzésem szerint, ettől lett az album egyedi és őszinte. Pontosan úgy gondolok mindent, ahogy megírtam.

− Nyilatkoztad, hogy nem érdekel másoknak a zenétekről alkotott véleménye. Az elmondottak alapján, gondolom, ezt úgy érted, hogy nem kívánod, hogy a kritikáknak való megfelelés a későbbi munkátokat. Zenekarként azonban nem éppen az az elemi feltétel, hogy kommunikáljatok a közönséggel és hogy érdekeljen azok visszajelzése, akik a koncertjeitekre járnak és hallgatnak benneteket?
J. B.: − Nagyon is érdekel, hogy szeretik-e a zenénket, csak megpróbálom az alkotás során mindezt kizárni. A művészetben, ha minőségi munkára törekszel, akkor el kell tudnod vonatkoztatni a visszajelzésektől.− A dalokat te írod Jack, és úgy tűnik, hogy a TNP nagy részben a te víziód. Mi a zenekar többi tagjának szerepe, és ők hogyan tekintenek a meghatározó szerepedre?
J. B.: − Valóban. Én írom a zenét, de ez nem okoz problémát. Mindenki hozzáad valamit a folyamathoz. George gyakran formálja a vizuális megjelenésünket. Részt vett az új album első két videójának rendezésében is.
G. B.: − Igen. Jack a legutolsó albumnál szinte teljes elzártságban, egyedül alkotott a stúdióban, de ez kellett az album melankolikus hangulatához. Én egyfajta szerkesztő-kritikusként segítettem. Teljesen megbízunk benne. Azt tehet, amit csak akar.

− Tehát a kulcsszó a bizalom?
J. B.: − Erről van szó. Azt hiszem (sok gyengeségünk mellett). Ez az egyik erősségünk a kezdetektől fogva. Más zenekarok gyakran belső harcokban emésztődnek fel. Nálunk nincs ilyen.

− Az új dalok szövegei néhol népballadai hangulatra emlékeztetnek, üzenetet hordoznak.
G. B.: − Igen. A cél néhány szóval: valami fontosat kifejezni.

− Jack, eredetileg instrumentális albumnak tervezte. Mi okozta a változást, a közléskényszert?
J. B.: − Az első albumnál még teljesen szenvtelen kapcsolatom volt a dalszövegekkel. Kicsit viccelődve, szinte azért énekeltem fel pár sort, hogy ne pusztán csak a zene legyen. A második album átmenet volt. A legújabb albumon azonban hirtelen fontossá vált a szöveg. Érdekes módon, amint elhatároztam, hogy az album instrumentális lesz, mindenféle korábbi nyomástól megszabadulva, szívesen kezdtem énekelni. De csak, ha úgy éreztem, hogy a dal valóban igényli ezt és hogy nekem kell énekelni. Az aktuális albumon Elisa Rodrigues portugál énekesnővel közösen énekelünk több dalt. Elisára szükség volt, mert az album egyes dalainak műfaja valójában nő és férfi közötti párbeszéd. Több száz énekest hallgattam meg, amíg megtaláltam őt. Úgy érzem, a hangunk jól illik egymáshoz.

− Második és harmadik albumotok egyetemes kritikai sikert hozott, de mindez alig volt kihatással az eladási mutatókra. A pénzközpontú zeneiparban nem veszélyezteti a léteteket, ha nem sikerül növelni az eladási mutatókat? Azért is kérdezem, mert az utóbbi két album hangszerelése nagyon komplexnek, míg a videóitok art-projekteknek, egyszóval: költségesnek tűnnek.
J. B.: − Számos művész úgy fejezi ki elismerését, hogy akár ingyen is dolgoznak velünk. Ezért a videók például nem lettek olyan költségesek, mint amilyennek – jogosan – tűnhetnek. A lemezkiadónk pedig hisz bennünk és szabad kezet ad nekünk. Óriási szerencsénk van.