A zenekar 1999 szeptemberében alakult gyulai zeneszerető barátokból, s már első kislemezével nagy sikert aratott a popzene rajongói között. A jubileumi évhez kapcsolódva vadonatúj stúdióalbumot adtak ki a fiúk november elején. Saját megfogalmazásuk szerint a Köszönet című lemez kiforrott, érzelemgazdag, de lendületesebb, mint a korábbi nagylemezek.
A tizenöt évvel ezelőtti indulást Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa, Lesták Marci és Török Máté születésnapi nagykoncerttel ünnepli meg december 29-én, hétfőn a Papp László Budapest Sportarénában. A koncerten, amelynek díszlet- és látványterveit Kentaur készítette, az új dalok mellett elhangzanak a régi nagy slágerek is, biztos nem fog hiányozni a Minden állomás, az Átkozott nők, a Színezd újra, a Túl későn, a Visszhang, a Főnököm, a Pálinkadal, a Vidéki sanzon és a Köszönet című dal sem.