Tartuffe mai, újgazdag közegben, Bagossy Levente által tervezett modern, tetszetős, fehér tónusú berendezéssel. Mariane (Kókai Tünde) a kanapén telefonjával babrál, testvére, Damis (Dóra Béla) kék pólóban izmait domborítja. Pernelle-né (Pogány Judit), a csaló rajongója vidéki öregasszony, körbe-körbe billeg a színpadon, kiosztja fia rokonságát. Elmira (Pálya Pompónia) selyemslafrokjában egykedvűséggel elegy ellenszenvvel kíséri a harsány, vásári ámokfutást. A parasztasszony, itt Marika néni együgyűn pöröl az erkölcstelenség miatt. Válaszként különféle trágárságok repkednek. Ez a szemellenzős, prűd asszonyt – meglepő módon – a darab elején nem zavarja, a végén felháborodik rajta. Marika néni másutt talán autentikus figura lenne, Moliére átrendezett művéből erősen kilóg.
Orgonon (Znamenák István) sok múlna. Orgon azonban egyszerre Orgon, illetve Orgon paródiája. A kettőt nem képes összefésülni a rendezés. Kerekes Éva komornája jól eltalált, életteli figura, az egyetemi hallgató Pálya Pompónia Elmiraként kiváló színészi erényeket csillogtat. A címszereplő Nagy Zsolt a vallási fanatikus, a perverz, a ripacs és a bunkó szándékolt, ám sikerületlen keveréke. Amit ezen túl Tartuffe-ből látunk, az nagyrészt szürke, rosszabb pillanatokban körmönfontan maníros.
Hogy korunk vallási imposztora gesztusaiban látványos, ám üres figuraként lép elénk, arról feltehetően a rendezői koncepciótlanság tehet. A történet a levegőben lóg, a megjelenítés harsánysága ellenére fáradt, kopottas. Az alapvető problémát részben Parti Nagy Lajos műfordításának egyenetlenségei okozhatják. Az egyik pillanatban még mai, vagy rosszabb esetben tegnapelőtti szlengek röpködnek a térben: „Vágod?\" – kérdezi például Mariane Valértől (Patkós Márton), aztán Mariane több száz évet visszamegy az időben, s veretes körmondatban közli bánatát. Mindezzel, bár meglehetősen nehéz feladat, lehetne játszani, a játék azonban elmarad, a szóbűvészkedés mögött olykor semmit sem talál a néző.
Nem kizárt, hogy Bagossy László az utolsó jelenet kedvéért rendezte meg a darabot. Az ötlet egyébként kiváló: Lőrinc (Jéger Zsombor), a szolga levetve „fedőfoglalkozását\" láthatatlan megbízói parancsát követve kommandósokkal kivégezteti a csalót, majd nyilatkozik a mikrofonállvánnyá silányult, hivatását megcsúfoló riporter kamerája előtt; a statisztává lett szereplők a háttérben téblábolnak, igyekezve megfelelni az asszisztens utasításainak. Lőrinc fenyegetően sunyításra, hallgatásra int mindenkit. Kortárs tapasztalat: egy mai Tartuffe aljasságban meg sem közelíti az új imposztorokat, a hatalmukkal visszaélő felkapaszkodott parvenüket. Finomabb, kiérleltebb eszközök segítségével feltehetően többet is sejtethetett volna az előadás zárójelenete.
(Moliére: Tartuffe. Örkény István Színház. Rendező: Bagossy László.)
