Három testvér, három egymástól teljesen különböző jellem. A szabad gondolkodó, létének értelmét nem találó, az eszméket tagadó Ivan (Szabó Kimmel Tamás), Dimitrij (Adorjáni Bálint), a szenvedélyes ösztönember és az erkölcsi tisztaságot megtestesítő, istenfélő Aljosa (Rétfalvi Tamás). És ott van a negyedik, a törvénytelen gyerek, a szolgáló Szmergyakov (Pál András), a korcs, aki tettre váltja a testvérek legbelsőbb vágyát. Megölni apjukat, a nevetséges, önkontrollt vesztett Fjodor Karamazovot. Gáspár Sándor ezt elég pontosan rajzolja meg, de általa talán még kicsit szerethetővé is válik ez az apafigura.
Morcsányi átdolgozásában az apagyilkosság által felszínre bukó filozófiai és erkölcsi kérdéseken van a hangsúly. Hit és hitetlenség, bűn és bűnhődés egymásnak feszülése, a lét értelmének megfejtése, a szkepszis – ezek foglalkoztatják a szereplőket. Sőt ebben a változatban jelenvalóvá válnak az olyan képzeletbeli alakok is, mint a Nagy inkvizítor (Bálint András) és az Ördög (Gazsó György) maga is. A regényben szereplő női alakok, az irántuk érzett emésztő szerelem csupán a szereplők beszélgetéseiből válik jelenvalóvá.
Bagossy Levente díszlete bár szűk játékteret ad a színészeknek, mégis monumentálisnak hat. Egyszerre pravoszláv templom, vidéki rezidencia belső tere, de utcafront is. Benedek Mari fekete-fehér-szürke jelmezei a szereplők jellemét tükrözik, a Nagy inkvizítor és az Ördög öltözete töri meg ezt az egységet.
Valló rendezése oroszosan lassú, statikus, a jelenetek mintha festményként hatalmasodnának a néző fölé. Az erőteljes színészi játékok azonban nem engedik, hogy a figyelem egy percre is lankadjon. Kiemelkedő az előadás központi figuráját alakító Szabó Kimmel Tamás szuggesztív játéka, szép ívvel építi fel a cselekvésképtelenségét elviselni nem tudó, önmagával meghasonlott ember karakterét. Emlékezetes Pál Andrással való kettőse, amiben az elnyomott Szmergyakov felvázolja Ivan bűnrészességét az idős Karamazov meggyilkolásában.
Pál András egyszerre balgatag és számító, szánalmas, mégis hidegvérű jellemet formál meg. Rétfalvi Tamás jóságos Aljosája is érdekes, szemlélődő jelenléte letisztult, mélyen emberi. Gazsó György és Bálint András két rövid jelenetben tűnik fel ugyan a színen, de megszólalásaik erősek, hátborzongatók. Jordán Tamás Sztarece mintha az örök igazságot hordozná magában.
(Fjodor Mihaljovics Dosztojevszkij: Karamazov testvérek. Rendező: Valló Péter. Radnóti Színház, január 13.)
