– Talán kevesen emlékeznek rá, de pályafutását sízős filmek készítésével kezdte. A Lavina tekinthető valamilyen értelemben visszatérésnek a gyökerekhez?
– Amikor 20-25 éves voltam, bejártam Európát és Észak-Amerikát, rengeteg időt töltöttem síparadicsomokban. Az érdeklődésem a filmezés iránt valóban ekkor, a síeléssel kapcsolatosan kezdődött, amelyből előbbi maradt meg erősebben, főleg, miután felvettek Göteborgba a filmiskolába. Kétségtelen, hogy azóta is kerestem a kapcsolódást a síeléssel, de nagyon nehéz olyan egzisztenciális témát találni, ami egy síparadicsomban játszódik: eleve nehezen komolyan vehető, hogy mindenki papagájszínű ruhákban és bogárszemüvegekben parádézik. Ugyanakkor a helyszínnek mégis van metaforikus jelentése: az ember, ahogy uralni akarja a természet erejét. Például kontrollált lavinák indításával. Másrészt az egész olyan nekem, mint egy modern gettó, ahol az emberek a semmi közepén, a vad természetben össze vannak zárva. Ez foglalkoztatott leginkább, és az, hogy minden apartmanban többnyire egy-egy család van összezárva és mindegyiknek megvan a saját története. Ez vezérelt a film elkészítésekor és amikor 1995 után először visszatértem a forgatás kedvéért egy ilyen üdülőhelyre.
– Kétségtelenül sikerült a két tartalmat szimbolikusan összekötni a Lavinában: egy kontrollált lavinaomláskor a teraszon ebédelő család feje magát mentve rohan el két gyerekétől és feleségétől.
– A kiindulási pontom a lavina volt, illetve az annak következményeként gyáván megfutamodó férj esete. A konfliktus ugyanis szembemegy a gender-elvárásokkal: sokak szemében a gyerekek hátrahagyása ilyenkor a legnagyobb bűn. Ez a szituáció számomra nagyon izgalmas. Hosszabb távon az anya az, aki egyben tartja a családot, de válsághelyzetben a férfinak kell legénynek lennie a gáton és megoldania a váratlan konfliktusokat. Ha végignézi a filmtörténetet vagy akár az irodalomét, azt fogja látni, hogy a legelcsépeltebb férfikarakter-ábrázolás, a férfi mint hős szerepeltetése. És mégis, amikor például hajó- vagy kompkatasztrófákról beszélünk, a Titanictól az MS Estoniáig, azt láthatjuk, hogy a férfiak a nagyszámú túlélők, hiába a mítosz, hogy a mentőcsónakba először a nőket és a gyerekeket kell engedni. Sommás tapasztalatom: amikor megszólal a túlélési ösztön, kikapcsol a kulturális elvárásoknak való megfelelés. Erről akartam beszélni és számos más családi konvenció felrúgásáról. A jelek szerint univerzális és érzékeny – még ha elhallgatott is – témára tapintottam: a film nemcsak a világ filmfesztiváljain, de a mozikban is közönségsikert aratott, és egy amerikai stúdió már megvette az újrafilmesítés jogát.
– A filmbeni lavinaomlás igen hiteles volt, miképp sikerült ezt technikailag kivitelezni?
– Az egyik igazi célom a filmmel az volt, hogy megmutassam a filmtörténet leghitelesebb, leglátványosabb lavinaomlását. Úgy érzem, ez sikerült, bár nem hiszem, hogy nagy volt a verseny a kategóriában. A jelenetet egy göteborgi stúdióban rögzítettük, ott építettük fel az éttermet. A lavinaomlás pedig egy látványos YouTube-jelenet volt, ami Kanadában készült, vagyis a kontrollált lavina igazi a vásznon, amit utólag helyeztünk rá a felvételre. A legnépszerűbb videomegosztó oldalról egyébként is sok referenciát vettem: maga a pánikjelenet is onnan származik, egy hasonló teraszebédből, hasonló lavinaomlással. A film végi buszos jelenet ötlete például az Idióta spanyol buszsofőr majdnem megöli a diákokat című videó megidézése, amit már több mint hárommillióan láttak. Ugyanígy találtam rá a filmben szintén emblematikus férfisírásra, amit úgy kerestem meg, hogy beírtam a keresőbe: kontroll nélküli férfisírás videók. Láthatóan egy aranybánya a videomegosztó, ha az ember ötleteket keres, ott van minden a szeme előtt.
