Európában talán sehol sem űzik ezeket a mesterségeket annyian, mint Magyarországon. A legtöbben mégis ritkán tévedünk be egy-egy népművész műhelyébe. A fővároson kívül sok népművésznek van nyitott műhelye, ahol bárkinek bemutatja, hogyan készülnek a termékei. Budapesten eddig nem volt erre rendszeres lehetőség. A Hagyományok Háza ezért is alapította meg a Nyitott Műhelyt a Népi Iparművészeti Múzeumban, az I. kerületi Fő utcában. Múlt hét óta folyamatosan dolgoznak náluk népi iparművészek. Sokan éppen a Hagyományok Házában tanultak és azóta hivatalosan is népművésszé váltak.
Kamocsay Judit matematika–fizika szakos tanárból lett szövő. A gyerekek féltek a matektól meg a fizikától, és úgy gondolta: segíthet nekik, ha a tanárral jóban vannak. Ezért kezdett el kézműves foglalkozásokat tartani. Már akkor sem elégedett meg a joghurtospohárból készült télapóval, inkább természetes anyagokat használt. 2005-ben kezdte el a Hagyományok Háza kétéves képzését. Ma már nyugdíjas, így minden idejét a szövésnek szentelheti. Amikor a műhelyt meglátogattuk, épp egy kerpán dolgozott. Ez a csángó fiatalasszonyok díszes, ünnepi kendője, amit a fejre terítve, két oldalt hosszan lelógatva viselnek. A kendőt soha nem kötötték meg, hiszen úgy nem érvényesült volna az alján a hímzett sáv. Ma vállkendőként viselhető egy ilyen darab.
A kerpába színes vagy fehér mintákat szőnek szálbehúzásos technikával, ezt nevezik csáncsálásnak. Mivel az anyag nagyon könnyű, gyöngyöket is varrnak a kendő végére, hogy a súlyuk egyenesben tartsa az anyagot. A színek és minták terén van szabadsága a népművésznek. Kamocsay Judit túl tarkának találta az eredeti csángó kerpákat, ő inkább halványabb, finomabb színösszeállításokat választ. A készülő kendőben halványlila és kétféle zöld is van, legközelebb a szürke-sárgát próbálja ki. Egy kerpa egy hét alatt készül el. Ennél jóval több időt igényel például egy gyapjúszőnyeg: csupán a megtervezésére három hónapot szán, és háromszáz óra munkája van benne. De a kerpa sem „szapora” tárgy – ha ebből akar valaki megélni, nem sok sikerre számíthat. Vásárló amúgy is kevés van. – Amíg voltak népművészeti boltok, addig ott keresték ezeket a termékeket. Ha itt, a múzeumban lehetne zsűrizett termékeket vásárolni, és ez köztudottá válna, az sokat segítene – mondja.
A Hagyományok Háza már tervezi egy ilyen üzlet megnyitását. Ehhez módosítani kell az intézmény alapító okiratát. Foglalkozásokat is indítanak turistáknak és iskolai csoportoknak, de a Nyitott Műhely alapvetően a mesterekkel való találkozás és a munka megfigyelésének terepe, a népművészek számára pedig lehetőség. A bekerülésre pályázni kellett. – Egy nemezelő egy nagyméretű asztalon nagyobb tárgyakat, akár egy takarót is elkészíthet. Egy kosárfonónak pedig sokat segít, hogy van áztatókádunk. Lesznek mesterkurzusok, ahol közös műveket hozhatnak létre a különböző mesterek – sorolja Beszprémy Katalin, a Nyitott Műhely megálmodója, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője. – Összesen tizenhat-tizenhét kézművest tudunk itt fogadni. Vidéki mestereket nem, hiszen az utazásukat, az itt tartózkodásukat nem tudjuk fedezni. Még a budapestieknek is inkább befektetés ez, de a folyamatos ittlét meg fog térülni – véli.
A múzeumi árusítási lehetőségnek nagyon örülne Torba Ildikó szűrrátétkészítő is. A ruhadarab a múlté, de a díszítőtechnikát sokféleképpen lehet alkalmazni. Ildikó vörös, fehér és fekete filcet használ. Most éppen terítők készülnek a műhelyében, és van nála egy mintadarab a szűrrátétes mappából. Újítás, hogy padlófilcből készült a dosszié. Anyagokkal és funkciókkal szívesen kísérletezik Ildikó, készít laptoptáskát, karácsonyfadíszt, tarisznyát is. A díszítésre sok szabály vonatkozik. Ezek alapján bármikor meg tudja mondani, hogy egy népművészeti termék autentikus-e: – Könnyen megfigyelhető például, hogy a minta kitölti-e a keretet és hogy a minták egymáshoz kötődnek-e. Eredetileg ez mindig így volt a szűrrátéteken – árulja el. Ildikó gyerekkorában kezdett kézművességet tanulni, aztán a Pénzügyi és Számviteli Főiskolára ment és a szakmájában dolgozott. Most ötvenéves, teljes állású szűrrátétkészítő. Ő azt tapasztalta, hogy vásárlóként szinte csak a külföldiekre számíthat, a hazai közönségnek nincs pénze ilyen tárgyakra.
A népi iparművészet ügyei 2004-ben kerültek a Hagyományok Házához, akkor lettek a Népi Iparművészeti Múzeum tízezer darabos gyűjteményének gazdái. A gyűjtemény múzeumi feldolgozása is a Hagyományok Háza feladata lett, és 2008-ban, másfél millió forintos támogatással elindultak egy önálló kiállítóhely létrehozása felé. A Fő utcai bérleményt az I. kerület önkormányzata ajánlotta fel nekik. 2011-ben hoztak létre itt kiállítóteret negyvenmillió forintos minisztériumi támogatásból. Ezt 2014 végére újabb negyvenmilliós beruházással bővítettek, amit a Hagyományok Háza költségvetéséből gazdálkodtak ki. – A belsőépítész és az építész, Juhász István és Szakál Ferenc a felújítás során nagy alázattal nyúltak a műemlék épülethez. Ahol lehetett, az eredeti állapotát állították vissza, és olyan, semleges belső teret hoztak létre, ahol a kiállított tárgyak és a művészeti tevékenység jól érvényesülhet – mondta Beszprémy Katalin. Hamarosan előadóteremmel és látványműhellyel bővül a múzeum. A Nyitott Műhely pontos programja a Hagyományok Háza honlapján érhető el.
