Theatrum mundi – világszínház, jut a látogató eszébe a debreceni Modem földszinti termeiben Erwin Olaf nagyméretű, látványos, rendkívül igényes felvételei láttán. Többnyire premier plánban megjelenő szereplőinek tökéletes maszkja, a környezet kialakítása arra utal, hogy a fotográfus körültekintően tervezi meg minden alkotását, beállított vagy inkább megrendezett fotói létrehozásában egy egész stáb működik közre, öltöztető, sminkes, díszlettervező, akiket a kép készítője rendezőként irányít.
Erwin Olaf
Bánat-portrék: Irene
2007
lambda print
© Erwin Olaf
Munkáinak nagy része megállná a helyét a reklámfotók között is, sikerükhöz a bombaötleten túl elengedhetetlen a professzionális kivitelezés is. És valóban, Olaf rendkívül sikeres a reklámfotó és az alkalmazott fotográfia legkülönbözőbb területein is.
Dolgozott együtt a Vuittonnal, a Heinekennel, a Diesel Jeansszel, de Hollandia leghíresebb fotográfusaként ő készítette a hivatalos arcképet a negyvenéves Maxima hercegnőről, s őt bízták meg a holland EU-érme megtervezésével is. Három évvel ezelőtt ő nyerte el az ország legrangosabb művészeti elismerését, a százezer euróval járó Johannes Vermeer-díjat.
Mindezek után aligha meglepő, hogy Körhinta című kiállítása csak az életmű egy szeletét mutathatja be, s főként az utóbbi évek sorozataiból válogat. Az amszterdami homoszexuális színteret felfedező, annak tagjait fényképező fiatal művész korai polgárpukkasztó, gyakran botrányokat keltő képeit az idők múltával egyre letisztultabb, ha úgy tetszik, klasszicizálódó művek követték, amelyek azonban a korábbiakhoz hasonlóan élet és halál, férfi és nő kapcsolata, a nemiség, a szexualitás, egészség és betegség kérdésköreit boncolgatják.
Ahogyan a Kulcslyuk című sorozat installációk részeként megjelenő, mozgóképpel kísért fotói mutatják, a kimondhatatlan, az elfojtott, elhallgatott foglalkoztatja, a tudatalatti mélyére száműzött képek, képsorok villannak fel a kulcslyukon bepillantó látogató előtt.
Erwin Olaf
Alkonyat-sorozat: Az anya
2009
lambda print
© Erwin Olaf
A világszínpad és a lélek legbensőbb tájainak találkozása talán a 2012-es Berlin sorozat darabjain valósul meg a legösszetettebb, leginkább magával ragadó módon. A metropolis történelmi hangulatú, hol a weimari köztársaságot, hol a náci időket idéző épületeinek éppen olyan fontos szerepe van a művek hatásmechanizmusa létrejöttében, mint a német expresszionizmus és a Neue Sachlichkeit festészetének.
Egyik képpárja Jesse Owens 1936-os olimpiai sikerére utalva a diktatúra és az egyén viszonyát vizsgálja, bordélyházi jelenetekre asszociáló képeinek egyike-másika pedig szinte nyílt utalás Otto Dix festészetére. A sorozat több képén bohócfigurák jelennek meg, másokon gyermekek játszanak el felnőttszerepeket, s természetesen maga a fotográfus is megjelenik a műveken: a művész, akiről köztudott, hogy tüdőtágulása miatt olykor a legcsekélyebb mozgás is nehezére esik, hosszú lépcsősoron lépdel felfelé a berlini Olimpiai Stadionban.
Az újabb sikerek vagy a végzet felé?
(Erwin Olaf: Körhinta, Debrecen, Modem, február 1-jéig)
Erwin Olaf
Bánat-portrék: Irene
2007
lambda print
© Erwin Olaf
