A Fölszállott a páva elmúlt két évadának legfontosabb hozadéka az volt, hogy a Kárpát-medencei magyarság rácsodálkozhatott saját hagyományaira, érezhette annak fontosságát. Kevesen tudják, hogy Magyarországon több százezres népzenei-néptáncos gyerekmozgalom létezik, amelyet az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület ernyőszervezetként fog össze. Az ő segítségük nélkül nem tudtuk volna megszervezni a Fölszállott a páva harmadik kiadását. Olyan műsort szeretnénk készíteni, amely bemutatja azt a hagyományos gyerekvilágot, amely eltűnt a falvakból, de a mozgalmakban tovább él – mondta el Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.
A versenyre február 15-ig jelentkezhetnek a 6–14 év közötti diákok (énekes, táncos és hangszeres szólisták, énekegyüttesek, zenekarok, néptáncegyüttesek, táncos párok) az autentikus magyar népzene, néptánc bármely tájegységhez és a magyarországi nemzetiségek hagyományaihoz köthető produkciókkal. A zsűri elnöke a folytatásban is Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, a Nemzet Művésze elismeréssel kitüntetett népzenekutató lesz, a többi tag személye viszont még ismeretlen. Ahogy az is, hogy milyen tartalmi változásokat eszközölnek a tehetségkutató műsor legújabb adásaiban.
– Szeretnénk, ha a gyermekek nem versenyként élnék meg a Fölszállott a pávát, hanem egy olyan közösségformáló eseményként, amely örök élmény nyújt. Épp ezért másfajta elbírálási rendszer alá esnek majd – hangsúlyozta Szabó László Zsolt. Az MTVA vezérigazgatója kiemelte: a tavaszi válogatás során 48 produkció juthat tovább. A gyerekeknek nyári tábort szerveznek a Balatonnál, ahol nemcsak a produkciókra készülnek fel, de Sándor Ildikó néprajzkutató vezetésével megismerkedhetnek olyan rég elfeledett gyermekjátékokkal, mint a méta, a rátocska, a zúgattyú, a gombozás vagy a tilinkózás és a körtemuzsika.
Ősszel vetíti le a Duna csatorna a táborról szóló összefoglalót, a döntő műsorai pedig november–decemberben lesznek láthatók. – Arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a modern világban hogyan érdemes közelíteni a saját múltunkhoz, évezredes kultúránkhoz. Tökéletes történelmünk van, tökéletes népzenénk van: ha ezt ismerjük, az elengedő öntudatot adhat mindannyiunknak – fogalmazott Balogh Júlia, a Fölszállott a páva kitalálója és vezető szerkesztője.
A tehetségkutató műsorról további információk a www.hagyomanyokhaza.hu és a www.folszallottapava.hu oldalon találhatók.