Indul a tizedik Magyar Íróképző

A tanfolyam célja, hogy irányt mutasson az írni vágyóknak vagy az első könyves sikerükön, netán kudarcukon átesetteknek.

MNO
2015. 01. 02. 8:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsiga Henrik, a tanfolyam vezetője az MTI-nek elmondta: a képzést azzal a szándékkal indították, hogy az felvértezze a hallgatókat „irodalmi fortélyokkal” és ötletekkel. Hozzátette: a tanfolyam három napja alatt átadható információ csupán gondolatébresztő lehet, nem pótolhatja a sok éves tanulási folyamatot. A tanfolyamvezető felidézte, hogy a 2013-ban alakult Magyar Íróképző az elmúlt esztendőben hat tanfolyamot szervezett, nyáron pedig írótábort tartottak tizenévesek részvételével.

Az elmúlt évben a résztvevők 30 százaléka Budapestről, 70 százaléka vidékről érkezett, de külföldről is jöttek kifejezetten a tanfolyamra érkező hallgatók – fogalmazott Zsiga Henrik, hozzátéve, hogy a legfiatalabb jelentkező tizenhárom, a legidősebb hatvannyolc éves volt. Az előzetes várakozásokkal ellentétben csaknem akkora a reálterületen dolgozók, tanulók aránya a tanfolyamokon, mint a humán területről érkezőké. A megjelentek között éppúgy előfordult építészmérnök, közgazdász, programozó, mint magyar szakos iskolaigazgató, masszőr vagy színész – jegyezte meg Zsiga Henrik.

A résztvevők céljai műfaj tekintetében is megoszlanak. Noha a legtöbben prózában gondolkodnak, egyre nagyobb arányt mutatnak az ismeretterjesztő művet írni szándékozók. A jelentkezők nagy hányada mégis elsősorban novellákban és regényekben gondolkodik, azon belül is jelentős a szórakoztató irodalom iránt érdeklődők száma, különösen megerősödött a fantasy és a sci-fi könyvek szerzői tábora – fogalmazott a tanfolyamvezető. Az év első hónapjában szervezett két tanfolyamot további öt követi majd ebben az esztendőben – közölte Zsiga Henrik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.