A két évre szóló együttműködési megállapodást Benkő Melinda, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar urbanisztikai tanszékének vezetője és Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal főigazgatója írta alá. Az egyik közös cél a városlakók bekapcsolása a városfejlesztési folyamatokba.
Az urbanisztikai tanszék küldetésének tekinti, hogy évszázados hagyományaira és szellemi potenciáljára alapozott magas színvonalú képzései és kutatómunkája révén támogassa az ország gazdasági fejlődését. A Design Terminal évente több száz kreatív vállalkozás hazai és nemzetközi piacra lépését segíti szolgáltatásaival. Az intézmény inkubációs programjában és tematikus pályázatain rendszeresen lehetőséget kapnak olyan vállalkozások, melyek kifejezetten városfejlesztéssel, intelligens városirányítási és felhasználói megoldásokkal, valamint okosváros-fejlesztésekkel foglalkoznak.
A két intézmény összefogásának célja, hogy mostantól közös projektekkel is támogassák az alulról jövő urbanisztikai kezdeményezések, civil és vállalkozói ötletek megvalósulását, bevonásukat Budapest fejlesztésébe. A Design Terminal 2014-ben hasonló célból kötött stratégiai partnerséget Budapest Főváros Önkormányzatával és a fővárosi közszolgáltató vállalatokkal is.