Miközben a hadviselő felek felégették Európát, nagy áttöréseket értek el saját egészségügyi rendszerük fejlesztésében. Így volt ez az Osztrák–Magyar Monarchiában is. A szexuális felvilágosítás és a nemi betegségek kezelésének rohamos fejlődése annak volt köszönhető, hogy a szakemberek és a hatóságok a katonák harcképességét próbálták megóvni. Erre pedig nagy veszélyt jelentettek a nemi betegségek: 1915-ben már a katonák 12 százalékát érintették. Ezt a számot a következő évre 6,5 százalékra sikerült leszorítani kezeléssel és megelőzéssel. A Hadtörténelmi Levéltár levéltárosa, Kiss Gábor olyan eseteket is felidézett, amikor a katonák szándékosan próbáltak szert tenni valamilyen enyhébb kórra, hogy mentesüljenek a frontszolgálat alól.
A nemi betegségek kezelésének egyik hazai úttörője Nékám Lajos volt, akiről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója, Szécsényi Mihály levéltáros beszélt. Nékám a fővárosi bakteriológiai intézet, majd a bőrgyógyászati klinika vezetője volt. A civil társadalomban végzett vizsgálataiból az derült ki, hogy a lakosság 25 százaléka szenved valamilyen bőr- vagy nemi betegségben, többnyire az utóbbiban. Nem csoda, hogy a katonák 50-80 százaléka a hátországban szerezte a fertőzést.
– A táborokban és a hadtápállásokon berendezett bordélyházak a történelemben nem számítottak újdonságnak – hívta fel a figyelmet Forrai Judit orvostörténész. Mindig követték nők a hadsereget, a prostitúció viszont csak a középkortól jelentkezett – az ókorban még a feleségek kísérték a katonákat. Az első világháborús tábori bordélyházak működését a hadügyminisztérium szervezte és ellenőrizte.
Az intézményesített szexuális szolgáltatás embertelenségét (és cinizmusát) jól mutatja a Balla Tibor, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa által idézett szabály: az „elhasználódott” prostituáltakról eredetileg úgy rendelkeztek, át kell küldeni őket – lehetőleg a már megfertőzötteket – az ellenség táboraiba. Balla Tibor nem találta írásbeli nyomát olyan esetnek, amikor ez valóban megtörtént volna, de maga a rendelet is sokat mondó. E rendelkezést a Nemzeti Színház idén is játszott előadásában, a Fekete ég – Fehér felhőben is megidézik.
A prostituáltak sorsáról nem szólnak a hadi levéltárak. Annyit tudunk, hogy útjuk csak mindinkább lefelé vezethetett: a tiszti bordélyházból idővel átkerültek a legénységibe, ahol először elsőosztályú, altiszteket kiszolgáló, aztán másodosztályú, bakáknak fenntartott kéjnő lett belőlük.
