Betörik egy gépkocsi ablakát. Mindennapos esemény ez, és a tett még akkor sem válik rendkívülivé, ha kiderül, egy fiúcska csalódottságában, dühében hajított követ a nevezett jármű felé, talán nem is gondolva arra, hogy a benne ülőben akár komoly kárt is tehetett volna. Vagy igen? Akárhogy is, Nuri Bilge Ceylan története ezzel a konfliktussal kezdődik, ám miközben a bűn és bűnhődés témaköre erősen katalizálja a cselekményt, közvetlenül nem erről a diákcsínyről szól a Téli álom.
Sokkal általánosabb társadalmi üzenetek fogalmazódnak meg a török filmgyártás gyöngyszemében, amelynek megértéséhez, még inkább átéléséhez türelemre és időre van szükség, ám kivételesen katartikus élményben lesz része annak, aki végigüli ezt a háromórás morális mesét. Kapzsiságról, szegregációról, hatalomról, vallásról, hitről szól a Téli álom, amelynek hétköznapi hősei az emberi gyarlóság csapdájában vergődnek. Mindenki terhelt, a megváltás pedig nem a sarkon ólálkodik, hogy könnyedén felmentse vagy megszabadítsa az egyént a megpróbáltatásaitól.
A kortárs európai szerzői film egyik legjelentősebb alakja, Nuri Bilge Ceylan mondanivalóját a nyomaték kedvéért a világ egyik elzárt pontjára helyezte: Kappadókia barlanglakásai egyszerre káprázatosak és – például a hófödte téli kietlenségben – rémületesen nyomasztók. Ebből a kontextusból viszont sokkal könnyebb bármelyik fentebb említett tézisnek érvényt szerezni, a gondolatok egy része például az autentikus környezetben szinte magától nyer bizonyítást. Ceylan hősei azonban beszélnek is, sőt nagymonológok sorában hangzanak el vívódások, fejmosások, házastársi asszók, némelyikük elképesztő feszültségtől feszített vitába torkollik, más csak az elfojtott indulatokat szítja.Csehov, Dosztojevszkij, Voltaire, Tolsztoj ihlették a mélységeket, és ennek átadásához kellenek megfelelő színészek, amelyből a jelek szerint nemcsak Romániában akad bőséggel, de a török művészek is rendkívüliek. Haluk Bilginer épp most nyerte el az év színésze díjat Palm Springsben, de játszótársai, különösen a feleséget játszó Melisa Sözen és a nagybácsit alakító Serhat Mustafa Kilic, még egy másik iskolát képviselnek, ahol gesztusokkal, tekintetekkel többet mondtak el, mint bármely jól megírt dialógussal.
A társadalom válságban van, ennek egyik oka a kommunikációképtelenség – derül ki ez is a Téli álomból, amely az intellektuális filmkészítés vitathatatlan diadala. Talán ennek is köszönhető, hogy Cannes-ban nemcsak a filmszakmai zsűri ítélte oda az Arany Pálmát, de a kritikusok díját is elnyerte a török film, s ebben nincs semmi összebeszélés vagy politika. Csak a nagybetűs filmművészet.
