Lajkó Félix negyvenéves lett. Lapunknak adott interjújában elmondta, nincs elszédülve a kerek évszámtól, a jubileumot mégis méltóképpen ünnepli meg: maratoni koncertsorozattal és két új albummal. A december 19-én Szabadkán indult turné legközelebbi állomása Budapest lesz. A vajdasági muzsikus a Zeneakadémián ad jótékonysági koncertet január 3-án, szombaton.
A Lajkó-maraton Szabadkától Berlinig, Bécstől Kolozsvárig várja a szinte önálló zenei kategóriaként számon tartott hegedűs-citerás rajongóit. A különleges alkalomra készült el a Fonó Budai Zeneház gondozásában a zenész két új albuma is: a Balázs János zongoraművésszel közös Jelszó, valamint a Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekarral felvett Végtelen.
A maraton fináléjaként Lajkó Félix a Müpában két este három koncerttel örvendezteti meg rajongóit, amelyen teljes repertoárját felvonultatja az improvizációtól a folkon át a klasszikus muzsikáig. A koncertsorozat első budapesti állomásaként azonban már holnap láthatják és hallhatják őt az érdeklődők. A Zeneakadémia Nagytermében adandó szólókoncertje az összefoglalás és a továbbgondolás mellett a jótékonyság jegyében zajlik majd. Mivel a művész fontosnak tartja az élet méltó befejezését, ezért az est teljes bevételét felajánlotta a Magyar Hospice Alapítványnak.
Őseink hagyományait követve juthatunk múltból a jövőbe, óévből az új évbe az MTVA és a Hagyományok Háza Adjon Isten minden jót! című közös Újév-köszöntő produkcióján január 6-án, kedden a Művészetek Palotájában. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megrendezett kétfelvonásos előadás elődeink táncain, zenéjén, szokásain keresztül eleveníti fel a magyarság évet fordító hagyományait a moldvai „urálástól” a dunántúli regölésig.
A kedd este fél nyolckor kezdődő esemény fővédnöke Áder János. Az új év sikeres elindításáért pedig olyan művészek és együttesek felelnek majd többek között, mint a Prima Primissima közönségdíjas Magyar Állami Népi Együttes, a Jászság Népi Együttes, a gyimesi Zerkula Zenekar és a Szellő Táncegyüttes, a topolyai Cirkalom együttes és zenekara, a Csercsel énekegyüttes, a Tokos zenekar, Agócs Gergely, Berecz András és Berecz István, Kubinyi Júlia, valamint Sebestyén Márta.
Fellépnek a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató 2012-es és 2014-es évadjának résztvevői, győztesei, köztük a közönség kedvence, a fiatal csángó tanító, Vaszi Levente is. Herczku Ágnes is fiatalokkal együtt énekel Pál István Szalonna és zenekara kíséretével.
S hogy igazán hiteles forrásból töltekezzünk, a kárpát-medencei néphagyomány mesterei is színpadra lépnek, Técsőtől Királyhelmecen át Buzáig, Szászcsávásig és Magyarpalatkáig merülhetünk a tradicionális kultúrába. A koncert háttérvetítését Korniss Péter Kossuth-díjas fotóművész válogatta saját képeiből.