1989: Németh Miklósok(k) a filmvásznon

Thriller, tragikomédia és könnyed történeti nyomozómunka: 1989 – Határon. Főszerepben Németh Miklós.

A világért sem szeretném a kedves olvasót száraz történelemfilozófiával untatni, de az 1989 – Határon című dokumentumfilm kapcsán mégiscsak eszembe jut Haydn White híres elmélete arról, hogy alkatuktól és világképüktől függően a történészek alapvetően romantikus, tragikus, komikus vagy szatirikus elbeszéléseket alkotnak a múltról.

A Németh Miklós alakja köré, mi több Németh Miklós narrátori és színészi közreműködésével elkészült dán–magyar–norvég–német dokumentumfilm szinte mindegyik elbeszélésmódot felvonultatja. Az Oscar-jelölt Anders Ostegaard és Rácz Erzsébet munkája egyfelől romantikusan színes mese az egyszerű falusi legényből lett kommunista pártember, majd miniszterelnök kalandjairól. Másfelől önmagában is komikus vállalkozás, hiszen egykori felvételek alá kevertek utólag – elvileg hiteles – párbeszédeket, ami eleinte igencsak furcsán hat, helyenként az országosan elhíresült Dallas-paródiát juttatva az ember eszébe.

Beszédes falak

Fotó: Mozinet

Tragikus szál is akad a filmben, hiszen a magyar politikai felső vezetés köreiben zajló, komoly téttel bíró kutyakomédia erőteljesen szubjektív – hiszen kizárólag Németh értelmezésében elővezetett – végigkövetése mellett kibomlik előttünk egy, az osztrák–magyar határon átszökő család története is. A családfő halálával végződő szökési kísérlet és a némethi elbeszélés összekapcsolása, a nézőpontoknak és a hangulatoknak ez az erőltetett egybefonása némiképp megkérdőjelezhető és szét is feszíti a filmet.

Önmagában mind a Németh Miklós alakja köré épülő privát politikatörténet, mind a hazánkon keresztül Nyugat-Németországba kijutó németek története elégséges téma egy önálló dokumentumfilmhez. Így aztán, ha az egész vállalkozást szatíraként kívánjuk felfogni, a hatás zavarba ejtő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az 1989 – Határon rossz vagy sikerületlen ötlet lenne, és maga a kivitelezés sem csapnivaló.

Az infotainment, vagyis a szórakoztató ismeretátadás keretébe helyezve nagyon is helye van egy ennyire sajátos nézőpontú dokumentumfilmnek, az pedig nyilván már a szaktörténészek vadászterülete, hogy a némethi narratíva a rendszerváltás irányába vezető eseményekről, saját szerepének bemutatása mennyire állja meg a helyét.

A gerontokrácia diszkrét bája, avagy kommunista all stars

Fotó: Mozinet

Egy vitathatatlan érdeme kétségtelenül van a filmnek: rámutat arra a fájó hiányra és arra az elszalasztott lehetőségre, amit a rendszerváltás negyedszázados évfordulója kapcsán meg nem született magyar dokumentumfilmek kérdése jelent. A kellő időtávlat adott lett volna, ráadásul mostanra a friss dokumentarista formanyelv, az erősen dramatizált félfikciós műfajiság is kellően elfogadottá vált. Ezek hiányában az 1989 – Határon legalább egy figyelemre érdemes példaként marad meg az emlékezetünkben.

(1989 – Határon. Színes, feliratos, dán–német–magyar–norvég dokumentumfilm, 90 perc, 2014. Rendező: Anders Ostergaard, Rácz Erzsébet. Forgalmazó: Mozinet)

A téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk azt a nemrég megjelent, különös kötetet (1989 – A kommunista diktatúra végnapjai Közép- és Kelet-Európában), mely országonként járja körbe a rendszerváltáshoz vezető események menetét és okait. A fal leomlásának 25.évfordulóján, novemberben megjelent, az eseményeket két és fél évtized távlatából vizsgáló fiatal lengyel történészek kötete tárgyilagos hangvételének, alapos jegyzetanyagának köszönhetően elismerésre talált a szakma és a laikus, történelmünk iránt érdeklődő olvasók körében egyaránt. A kötet és a téma iránt érdeklődők március 3-án kedden 11 órakor találkozhatnak a kötetet jegyző három történésszel az MTA BTK Történettudományi intézetében, ahol három előadással világítják meg a kutatásaik során felmerült problémákat. A könyvről itt olvashat bővebben.