360 fokos szögben látni a világot

Haris László fotográfus világa valóban 360 fokos szöggel írható le, ami az élet teljességét szimbolizálja.

A teljes élet keresése alighanem minden művészet alapfeladata, bár töredékekben gondolkodó korunkban ez a legtöbb alkotóban nem, vagy alig tudatosul. Haris László fotóművész azonban tudatosan járja a teljesség elérése felé vezető utat, immár jó néhány évtizede. Fontos szakaszát jelenti ennek az útnak a legutóbbi esztendőkben készült műegyüttes, a panorámaképek, amelynek a legkorábbi darabjai, például a kiállítás meghívóján látható torockószentgyörgyi vár 2008-ban született meg.

E művek egy-egy kivételtől eltekintve színesek, és úgy jönnek létre, hogy egy állványra rögzített, körben forgó digitális fényképezőgéppel 24 felvétel készül, ezekből rakódik össze a 360 fokos körpanoráma. Mivel az egyes képek készítése között meghatározott idő telik el, a gép lencséje elé kerülő mozgó személyek, tárgyak vagy mozgással járó természeti jelenségek ismétlődve, megtöbbszöröződve jelennek meg a felvételen, azaz egyetlen felvételen egy egész mozgásfolyamat ábrázolható.

A képen megjelenő motívumok bármelyike egyenrangú a többivel, attól függetlenül, hogy éppen az elő- vagy a háttérben jelenik meg. A kamera által megtett forgó mozgás mintegy a Föld, a Hold és a Nap forgómozgását, ezen túl a világ nagy erőinek a mozgását modellezi, az univerzum emberi ésszel nehezen felfogható, attól függetlenül, a maga törvényei szerint végbemenő változásait. Ezzel pedig azt sugallja, hogy e mozgás során egyszer csak minden abba a pozícióba kerül, amelybe egyszer kerülni kell.

Hogy néhány pillanatig, évmillióig marad-e ott, mielőtt újra megmozdul, vagy a megtalált egyensúly az idők végezetéig tart, ki tudná megmondani? A képen, a „megtalált pillanatban\" azonban mindenképpen létezik. S nemcsak egyetlen képen belül, hiszen a kamera által inspirált képzelet maga is mozgásba lendül, egymás mellé helyezi a különböző világokat, a főként Erdélyben fotózott hősöket, a csíkszentdomonkosi búzaszentelést, a magányosan élő Péter bácsit, a csíkmadarasi kovácsot, akinek udvarán 2010-ben készítette el panorámaképét.

A témaválasztás megint csak nem véletlen, hiszen Erdély, a magyar kultúra, a tradíciók tárháza a hatvanas-hetvenes évektől izgalmas felfedezéseket kínált Haris Lászlónak, akár csak Felvidék. Tudja tehát, hogy milyen értékek mennek veszendőbe, amikor a Homoródalmási önarcképben bemutatja a XIX. század első felében épült székely ház romló falait és az elvaduló kertet.

És természetesen tudja értékelni annak közösségnek, vagy azoknak a magányos értékmentőknek az erejét is, akiket a De jó minékünk, itt lakunk nálad vagy a Homoródalmási önarckép Dénes Ibolyával című műveiben megidéz. Egyébként éppen ezért lehetett teljesen magától értetődő a gesztus, hogy tavalyelőtt, amikor Kassa Európa kulturális fővárosa volt, a panorámaképek egyik, a vizsolyi bibliának szentelt sorozatát a kassai evangélikus közösségnek ajándékozza.

Az erdélyi és a budapesti felvételek sorát a stúdióban muzsikáló Kaláka együttesről készült, itt sajnos nem látható felvétel köti össze. A sor azután az állatkerti műsziklán készített önarcképpel folytatódik, amely formálisan egy állatkerti csoportos kiállítás alkalmából született meg. Fontosabb azonban, hogy egyszerre utal a hatvanas évek végi nagy kalandra, azaz az állatkerti oroszlánbarlangban Szemadám György által rendezett kiállításra, s a korláton átlépő figurával arra a dimenziók, kategóriák közötti szabad mozgásra, amely mindig is jellemezte Haris művészetét.

Két kép idézi meg a Mátyás teret, a kettő valójában egyetlen, a ház erkélyén kilógatott, az erkélyen kinéző művészt ábrázoló felvétel, amelynek a darabjait újrarendezte. Talán kárpótlásként azért, mert a város eme részét nem gyakran nevezzük a művészetek otthonának.

(Nézz körül! – Haris László kiállítása. Székesfehérvári Vörösmarty Színház Forrás Galériája, február 10-ig)