40 milliárd magyar kastélyok megőrzésére

Társadalmi egyeztetést tartottak a Nemzeti Kastélyprogram dunántúli fejlesztéseiről Ozorán.

Grund
2015. 02. 24. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pipo-várban rendezett konzultáción Puskás Imre hozzátette: a kastélyok megújításának fontos szempontja, hogy olyan tartalmakkal töltsék meg a fejlesztéseket, amelyek önfenntartóvá teszik az épületeket. A fejlesztési projektek úgy lehetnek sikeresek, ha a kastélyokat övező térség is tud kínálni programokat a látogatóknak – jegyezte meg. Példaként említette az ozorai várat érintően a Tolna megyei önkormányzatnak a Sió turisztikai fejlesztését célzó terveit.

Sághi Attila, a Forster Központ elnöke emlékeztetett: a Nemzeti Kastélyprogram keretében a 2014 és 2020 közötti pályázati időszakban 33 milliárd forint európai uniós és tízmilliárd forint hazai költségvetési forrásból országszerte 35 kastélyt fejlesztenek, közöttük 19 műemlékegyüttes a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től kerül a Forster Központ kezelésébe.

Sághi Attila szólt arról, hogy 35 helyszín projektjeit másfél év alatt készíti elő a központ. „Nem hagyományos befektetői szemlélettel nézünk a fejlesztésekre, de az igény az, hogy ne kelljen néhány év alatt veszteség formájában visszafizetni az európai uniós támogatást” – mondta. Nagy Andrea, a központ pályázati főosztályvezetője többek közt arról beszélt, hogy a 2007 és 2013 közötti időszak projektjei közül 2015 végéig az ozorai Pipo-várban, Somogyváron, Edelényben és Majkon is lezárulnak a turisztikai beruházások.
A három ütemben megvalósuló kastélyprogram egyes projektjeire legfeljebb másfél milliárd forintot lehet fordítani, elvárás ugyanakkor a látogatottság és a bevételek növelése, utóbbit szálláshelyek, vendéglátóhelyek kialakításával lehet elérni. Egy kastély felújításának átlagos kivitelezési ideje 18 hónap lesz – mondta.

A konzultációsorozat hatodik állomására hívott, érintett települések vezetői beszámoltak a műemlékekhez kapcsolódó turisztikai elképzeléseikről. Fentős Zoltán, Somogysárd független polgármestere szerint a híres somogysárdi ménesnek egykor otthont adó Somssich-kastélyt mindenképpen a lovas sportra, lovas turizmusra lehetne hasznosítani. Dégen szintén lovas turisztikai jövőt képzelnek el a Festetics-kastély fejlesztéséhez kapcsolódva – mondta Gárdonyi Sándorné polgármester, Ozorán pedig a Sión tervbe vett vízi turizmus mellett kerékpáros idegenforgalom fellendülésében is bíznak.

Béndek József, a Fejér megyei Soponya független polgármestere azt kérte, hogy a 6 ezer négyzetméteres, soponya-nagylángi Zichy-kastély a vagyon megőrzése érdekében minél előbb kerüljön a Forster Központ kezelésébe; a veszteségek között említette, hogy a klasszicista műemlék udvarán állt díszkutat például elbontották és elvitték. A kastély eltűnt darabjait még most is össze lehet gyűjteni – mondta a település vezetője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.