Már csak azért is, mert Ujj Mészáros Károly filmje úgy magyar, hogy közben jó eséllyel arathatna sikert bármelyik európai ország filmszínházában – a finn nézőkre ez különösen érvényes lehet –, és akkor még a potenciálisan szóba jöhető japán nézőközönségben rejlő lehetőséget még nem is említettük. Hogy ne fokozzuk a rejtélyt: Liza, a bájos és naiv lány él-hal a japán kultúráért, a történetszál pedig a japán Rókatündér mitológiai figura alakja körül csavarodik-kunkorodik.
Ja, és a finnek: a filmnek fontos szereplője Zoltán rendőrzászlós, aki meg a finn westernzene nálunk kissé alulreprezentált műfajának rajongója. Kettejük sorsa egy Csudapest nevű, a mi fővárosunkra kísértetiesen hasonlító álomváros díszletei között találkozik. Olyan város ez, mintha a Csinibaba lazúros-kartonruhás retroesztétikája találkozna Amélie privát Párizsával – egyszerre ismerős és valószerűtlen, de mindenképpen otthonos. Egy sosemvolt, de szívünkben örökké ott élő Budapest.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy történetünk kiindulópontján Liza a néhai japán nagykövet mozgásképtelen özvegyét ápolja (Molnár Piroska elég, ha csak jelen van a vásznon, és akkor már nagy baj nem lehet), miközben egyetlen társa a magányban és a kemény munkában Tomi Tani, az egykori japán popsztár szelleme, akkor sejthető: nem társadalmi drámát vagy szociálisan elkötelezett filmes manifesztumot kínál a film. Ami a legkevésbé sem baj.
Merthogy mindezek helyett egy szerethető, a legkevésbé sem veretes tanulságot kínáló mesét kapunk, de olyan jókedvvel, ízzel és vizuálisan vérbő módon tálalva, hogy csak az nem bájolódik el az egyébként erősen krimiszerű sztorit követve – aki Lizába beleszeret, az rejtélyes módon halállal lakol –, aki a mozilátogatást egyfajta önkéntes önkínzásnak, és nem felhőtlen szórakozásnak tekinti. Persze a Liza sem tökéletes film, kicsit nehezen pörög fel, és éppen ezért egy kissé egyenetlen, de amikor rátalál a megfelelő ritmusra, onnantól kezdve szinte maradéktalanul felhőtlen élményt kínál. Még a közönségfilmek tömegében elkoptatott színészek, mint a közhelyesen fapados intellektusú rendőrfőnök figuráját egész élvezetesen hozó Reviczky Gábor vagy a mulya bérgyilkosként akciózó Szabó Győző is felfrissültebben játszana, mint szokásuk.
A címszerepet alakító Balsai Mónika végtelenül bájos, és lubickol a szerepben, és ebben méltó társa a csendes helyszínelőből hősszerelmessé előlépő zászlóst alakító Bede Fazekas Szabolcs. És ha ehhez hozzávesszük, hogy sikerült egyedi és kompakt látványvilágot teremteni, ami hitelesen idéz meg egy sosemvolt magyar hatvanas éveket, és a zenei köntös is megfelelőképpen feszül rá a filmre, akkor már a néhol picit gagyi vizuális effektek is megbocsáthatók. Felhőtlen moziélmény.
(Liza, a rókatündér. Színes, magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2014. Rendező: Ujj Mészáros Károly. Forgalmazó: A Company Hungary Kft.)
