A magyar filmgyártás történetének nem csupán az egyik, hanem a legszínesebb fejezete az animációs film, amint azt a kiállítás anyaga is bizonyítja – fogalmazott Jankovics Marcell a konferenciát követő sajtótájékoztatón. És bár nyilván minden művészeti ág képviselője a saját területét emeli piedesztálra, ha végigjárjuk a tárlatot, a sokszínűség tekintetében nehéz Jankovics Marcellt megcáfolni.
Hiszen a magyar animációnak olyan máig népszerű karaktereket köszönhetünk, mint a Kiskakas, Gusztáv, Vuk, a Mézga család, Frakk vagy Grabowski. És noha az animációs rendezőket talán kevesebben ismerik, mint játékfilmes kollégáikat, valószínűleg senkinek sem kell bemutatni Macskássy Gyulát, Dargay Attilát, Nepp Józsefet, Foky Ottót, Ternovszky Bélát, Cakó Ferencet, Varga Csabát vagy M. Tóth Gézát, valamint a magyar animáció olyan jeles művészeit, mint Jankovics Marcellt, az MMA alelnökét, illetve Gyulai Líviuszt és Orosz Istvánt, az MMA rendes tagjait.
Erre a sokszínűségre utalt a sajtótájékoztatón Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja is. Elmondta, hogy a Médiatanács az elmúlt négy évben 825 millió forinttal támogatta 117 animációs film elkészítését. Azt szeretnénk, hogy az animáció fókuszba kerüljön – fogalmazott Kollarik Tamás.
Az említett fókusz a jövő célja lehet, a kiállításon azonban az animáció múltja, története került a középpontba. A tárlat az első amatőr próbálkozásoktól kezdve a videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető kortárs kisfilmekig mutatja be a hazai animációsfilm-készítés történetét, amely 1914-ben Kató-Kiszly István trükkfilmjeivel kezdődött. A rendszeres gyártás a Macskássy Gyula vezette budapesti reklámfilm-műteremben indult el a 30-as, 40-es években.
Az 50-es években formálódott állami Pannónia Filmstúdió vált a magyar animáció fénykorának alapintézményévé, ahol a 60-as évektől egymás után születtek a ma is ismert animációs mozifilmek és tévésorozatok, valamint a külföldi fesztiválokon nagy sikerű művészi animációk, többek között Rófusz Ferenc 1980-ban készült A légy című filmje, az első magyar Oscar-díjas alkotás.
Jankovics Marcell a kiállítást megnyitó beszédében felidézte, hogy a János vitéz című alkotása elkészültével a celluloidot a folyosóra dobálták ki, mivel nem volt anyagi forrás azok elraktározására. Amikor a Disneynél járt Amerikában, szembesülnie kellett vele, hogy ott ellenben mindent megőriztek, kiállítottak, vagy épp árverésre bocsátottak, gondoskodtak az animáció jövőjéről. Nálunk alig maradt fenn nyersanyag – fogalmazott Jankovics Marcell. Hozzátette, nem csak a nyersanyag hiánya okozhatott gondot a tárlat összeállításakor. A magyar animáció történetét megjeleníteni nagy feladat – fogalmazott a rendező.
– A bőség zavara komoly nehézségeket okozott, hiszen száz évet valóban lehetetlen összezsúfolni egyetlen teremben – utalt Jankovics Marcell szavaira a megnyitón Orosz Anna Ida, a kiállítás kurátora. – A tárlat így a jéghegy csúcsa.
A kurátor kifejtette, szeretné, ha a nagyközönség eljönne és végignézné a kiállítást, hiszen a magyar animáció mindig is a széles közönségnek készült, őket célozta meg.
Orosz Anna Ida hangsúlyozta, bár kevés tárgyi emlék maradt fenn, mivel a hazai animációs alkotások nyersanyagát olyan iramban hordták szét, amilyen iramban készültek, a kiállításon mégis számos érdekesség is látható. Többek között egy századelőn készített felvevőgép, amelyet egészen a 70-es évekig használtak. De találkozhat a közönség eredeti Frakk-figurákkal, Cakó Ferenc bábjaival, Vácz Péter több mint 120 díjat besöprő Nyuszi és Őz című alkotásának főszereplőivel, vagy Csáki László helyspecifikus krétaanimációival. És igazi kuriózumként kiállították Rófusz Ferenc eredeti Oscar-szobrocskáját is.
Az animációt remekül megidézik a bábok, a technikai eszközök, a fotók és a leírások, a kiállítás mégsem lenne teljes mozgókép nélkül. Így a Vigadó kiállítótermében vetítőterem is várja az érdeklődőket, ahol a leghíresebb alkotásokat tekinthetik meg – tudtuk meg a kurátortól.
Fülöp József megnyitójában úgy fogalmazott, bár a kiállítás visszatekintés a műfaj történetére, az animáció erős jelenléte és jövője nélkül nem jöhetett volna létre. A műfaj népszerűsége töretlen – fogalmazott a rektor, majd röviden vázolta a MOME Animáció tanszékének működését. Hangsúlyozta, igyekeznek a tehetséges fiatalokat helyzetbe hozni, hogy új korszakot kezdhessünk az animációban.
Jankovics Marcell a megnyitó után lapunknak elmondta, a 70-es évek végének animációs aranykorához hasonlót kár lenne várni. – Pesszimista vagyok ebben a kérdésben. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a világ is megváltozott. A számítógépes technológiákkal és az internettel új csatornák nyíltak meg, az ember akármerre megy, mindenhol animációba ütközik, amelyek azonban névtelenségbe taszítják az alkotókat. Ennek ellenére, azt szoktam mondani, a tevének két púpja van, és most a kettő között vagyunk.
– Kérdés, hogy olyan típusú nagy lélegzetvételű animációt el lehet-e készíteni manapság, amelyben az alkotó szabad kezet kap. Pénz nélkül nem lehet forgatni, a finanszírozás pedig a szabadság rovására megy. Lehet, hogy lesz egy újabb púp, legfeljebb más alakú. Az alkotók nagyon lelkesek, és a konferenciát is hatalmas közönség ülte végig, ahogy a kiállításmegnyitóra is nagyon sokan eljöttek. Őket nem szabad elkedvetleníteni.
A rendező kifejtette, ellene van a mai vizuális kultúrának. – Egy újszülött csecsemőt jó és rossz úton is el lehet indítani. A világ most rossz irányba megy, és ez nem magyar különlegesség. A gyerekek másképp fogadják a szépet és a jót, de hamar hozzászoknak a rossz dolgokhoz, és megnézik a vackokat is. Olyan ez, mint a kábítószer. De rengeteg pozitív tapasztalatom is van. A gyerekeket igényes filmekkel is le lehet kötni, még ha a szöveget nem is értik. A képek, a hangok, a zene beléjük épül, és ezt rengeteg jó dologra is lehet használni. És számtalan jó szándékú fiatal alkotó van, akik használják is.
