A dél-afrikai rendező a The Daily Telegraph szerint megerősítette Instagram-oldalán, hogy ő forgatja a kultsorozat ötödik epizódját. Blomkamp január elején egy sor vázlatot tett közzé az Instagramen, amelyeket egy esetleges Alien filmhez készített. Akkor azt írta a rajzok mellé, hogy bár nagyon szeretett ezekkel foglalkozni, nem hiszi, hogy lesz folytatása.
Blomkamp Chappie című robotos scifije március 5-én kerül a magyar mozikba.
Az első Alien filmet (Nyolcadik utas: a Halál) Ridley Scott rendezte 1979-ben, hét évvel később készült el a széria második része James Cameron rendezésében (A bolygó neve: Halál), majd 1992-ben a David Fincher irányította harmadik epizód (A végső megoldás: Halál). A Delicatessen és az Amélie csodálatos élete című film rendezőjeként ismert Jean-Pierre Jeunet hívta életre ismét az idegen lényeket 1997-ben (Feltámad a Halál).
Mind a négy filmben Sigourney Weavert láthattuk az idegen lények ellen harcoló Ellen Ripley hadnagy szerepében. A színész együtt dolgozott Blomkamppal a rendező legújabb filmjében, sokak szerint ez megerősíti a pletykát, miszerint Weaver visszatér a sorozat ötödik részében is.
Az idegenek felbukkantak az eredeti széria ihlette Alien vs. Predator (A Halál a Ragadozó ellen) című produkció két részében is, de ezek csupán lazán kapcsolódnak a valódi Alien filmekhez.
Időközben a sorozat első tagját jegyző Ridley Scott is újra elővette a témát a 2012-ben készített Prometheus című filmjében. Az emberiség teremtését új nézőpontból bemutató alkotás egyben az Alien sorozat előzményét is elbeszéli. A számos kérdést nyitva hagyó film is folytatódik, ám a második rész 2016 előtt biztosan nem kerül a mozikba.