Nem kell hozzá különösebb rosszindulat, hogy azt feltételezzük, a közszolgálati kultúra létjogosultságát csupán a hagyományok és nem a szükségszerűség igazolja. A felszabadító erejű művészetnek, vagyis mindazon furcsaságoknak, amelyek sokak szemében élesen elválnak a mindennapok tapasztalatától, helyet kell szorítani a rádióban és a képernyőn egyaránt – lehetőleg valamikor este tizenegy és hajnali négy között –, hiszen ez mindig is így volt. De hogy erre valóban szüksége lehet mindenkinek, és nem csupán a megszállott műsorkészítők és az elszánt kultúrabarátok magánügye, nos, az nem mindig egyértelmű. Pedig kultúra nélkül nincs sok értelme az egésznek.
De nézzük a jó oldalát: a meglévő műsorok szándéka, vagyis a széles közönség közérthető, mégis igényes tájékoztatása nem lehet vita tárgya. A KorTárs és az Aranymetszés továbbra is őrzik a tüzet, még ha az csak parázslik is. A két műsor ráadásul jól kiegészíti egymást. A KorTárs mélyebb, néha elvontabb és fókuszáltabb struktúráját remekül ellensúlyozza az Aranymetszés magazinszerű felépítése. Előbbi – bár mindenki számára elérhető és érthető módon – elsősorban a kultúrafogyasztók szűk körének egy cikkelyére koncentrál, míg utóbbi teljességre törekszik a hazai kulturális élet naprakész információi és annak fogyasztói tekintetében egyaránt. És ettől nem teljesen függetlenül van benne némi iránymutatási szándék is.
Nem véletlen a címadás sem. Az aranymetszés az arány egy törvénye, amely a természetben és az azt utánzó, újraalkotó vagy felszámoló művészetben egyaránt jelen van, és egyensúlyt teremt szimmetria és aszimmetria között. Definíciója szerint két rész az aranymetszés szerint aránylik egymáshoz, ha az egész úgy aránylik a nagyobb részhez, ahogy az (vagyis a nagyobbik) a kisebbhez. A csigaházban ugyanúgy, mint az oszlopfőn.
Az arány törvényt szab az Aranymetszés számára is. Épp ezért nincs értelme számon kérni rajta a formabontást, a pörgős narratívát és a művészi radikalizmust, hiszen nem erről szól. Mohácsi Szilvia és (az utóbbi időben) Giró-Szász Krisztina műsora az értékközvetítés konzervatív útját követi. A művészet felforgat, megkérdőjelez, és újraalkotja az értékeket, a művészet bemutatása azonban az arányok változtathatatlan tételét veszi alapul.
Minden hét legfontosabb kulturális eseményét azok teljességében mutatja meg. A megszólaló művészek, a bemutatott alkotások pedig mind egy nagy egész, a kultúra részeit képezik. És végül ez a nagy egész a már ismert módon aránylik a részekhez.
Az arányok szerepe létfontosságú. Hiszen kultúráról lehet ennél izgalmasabban, látványosabban, gyorsabban, mélyebben vagy hangosabban beszélni. Ám ha valóban mindenkihez szólni akarunk, meg kell találni a megfelelő arányokat, amelyek segítségével befogadhatóvá válik a művészet.
Vagyis amennyiben elfogadjuk, hogy kulturális tájékoztatásra szükségünk van, az Aranymetszés létjogosultsága nem lehet(ne) kérdéses.
Kulturális műsorok vezetőit bocsátották el
