Átszervezik a kulturális államtitkárságot

Hoppál Péter államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be az átszervezést.

Grund
2015. 02. 20. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus szavai szerint márciustól új főosztályi struktúra szolgálja majd a kulturális alapellátás országos megszervezését. Kitért rá, hogy Cseri Miklós helyettes államtitkár miniszteri biztosként folytatja munkáját, utódja Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója lesz.

Hoppál Péter az átszervezést azzal indokolta, hogy lezárult a kulturális alapellátás első periódusával összefüggő szervezőmunka, Cseri Miklós erre az időre vállalta a megbízatást.

Az államtitkár hangsúlyozta: az átszervezéstől azt várja, hogy „a kulturális alapellátás új sebességfokozatba kapcsolhat”.

Szeretnénk, ha a kulturális alapellátás keretében minél több ember számára lenne elérhető a minőségi kultúra, a kulturális közfoglalkoztatásban pedig egyre több ember kapna esélyt, hogy e cél elérését segítve közösségszervezési feladatokat lásson el – mondta.

Závogyán Magdolna azt közölte: a kulturális alapellátásért végzett eredményes munkához megfelelő jogszabályi háttérre, az államtitkárság szövetségeseiként működő intézményekre, valamint arra is szükség van, hogy további partnereket találjanak a szociális, az oktatási és az önkormányzati szférában.

Hoppál Péter jelezte, hogy az átszervezés részleteiről a jövő héten sajtóbeszélgetésen számolnak be.

A politikus kitért rá, hogy márciustól kezdődik a harmadik kulturális közfoglalkoztatási program, amelyben a korábbi 4500 helyett 6100 ember vehet részt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a települések kétharmadára jut kulturális közfoglalkoztatott, szemben az első ilyen programmal, amikor még az arány 40 százalékos volt.

Az államtitkár reményét fejezte ki: ha a magas kultúra széles tömegek számára lesz elérhető, a felnövő nemzedékek ezt a minőséget igénylik majd, amely a kistelepüléseken, a városok szegregált területein, a fogyatékkal élők világában egyaránt az életminőség javulását eredményezheti.

Závogyán Magdolna azt hangsúlyozta, hogy a kulturális közfoglalkoztatás a kulturális alapellátás egyik alappillére lehet. Utalt rá, hogy a 2013 végén indult első kulturális közfoglalkoztatási program során 4 ezer ember bevonásával ezer települést értek el, a második programban már 4500-an vettek részt.

A főigazgató hozzátette, hogy a program résztvevőinek mintegy 70 százaléka érettségizett, 30 százaléka diplomás. Ők azok, akiknek későbbi, munkaerő-piaci elhelyezkedésének aránya a legmagasabb, 22-25 százalékos a közfoglalkoztatottak körében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.