Budapesten koncertezik a világhírű trombitás

A tízszeres Grammy-díjas Arturo Sandoval a Müpában lép fel.

Grund
2015. 02. 18. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1949-ben született Sandoval azon kevés zenészek egyike, akiről életében játékfilm készült, sokan valószínűleg az HBO által 2000-ben filmre vitt története alapján ismerték meg valóban regényes életét, sokszínű, érzelemgazdag játékát. Az Amerikába emigrált zenészt Andy Garcia, Sandoval amerikai művésztársát, mentorát és barátját, Dizzy Gillespie-t Charles Dutton alakította a For Love or Country: The Arturo Sandoval Story című, Magyarországon A legendás trombitás címmel vetített filmben. Sandoval a film zenéjéért Emmy-díjban részesült.

„Nem tudom, hogy a film után híresebb lettem-e. Ez a filmsztárok, szappanoperák, popénekesek esetében így működik, de mi, dzsesszzenészek nem vagyunk híres emberek” – mondta a művész az MTI-nek a budapesti koncert előtt telefonon adott interjúban.

Sandoval először zongorázni tanult, klasszikus zenét játszott, de már igen fiatalon „átnyergelt” a dzsesszre. 1973-ban egyik alapítója volt az Orquestra Cubana de Musica Moderna együttesnek, amely később Irakere néven vált világhírűvé, Grammy-díjat is nyert. A sikeres munka ellenére Sandoval kivált és saját zenekart alapított. A műfaj kiválóságaival – köztük Gillespie, Billy Cobham, Woody Herman, Stan Getz – és popsztárokkal is színpadra lépett.

Arturo Sandoval 1990-ben hagyta el végleg hazáját, egy európai turné alkalmával  a római amerikai nagykövetségen kért menedékjogot. Családjával az Egyesült Államokban telepedett le, ezt a Flight to Freedom című lemezével „ünnepelte” meg. Az amerikai állampolgárságot csak 1998 végén, második nekifutásra kapta meg.

Azóta sok minden történt: tucatnyi új Sandoval-lemez jelent meg, új és újabb Grammy- és Billboard-díjak jelzik zenei munkásságát. 2013-ban a Fehér Házban Obamától elnöki szabadságérmet vehetett át. Dear Diz (Every Day I Think of You) címmel abban az évben jelent meg 1993-ban elhunyt mentora, az egykori bebopmuzsikus emlékének szentelt lemeze, barátságuk történetét The Man Who Changed My Life címmel könyvben írta meg. Egyetemeken kurzusokat tart a dzsessz történetéről, a latin gyökerekről, magánórákat ad tizenéveseknek, halad a korral, Skype-on is elérhető.

Arturo Sandoval sokat komponál, termékeny szerzőnek számít. A világ egyik vezető trombitása mintegy kéttucatnyi lemezt jegyez. Tizenkilencszer jelölték Grammy-díjra, ebből tíz kitüntetést megkapott, hatszoros Billboard-díjas.

A művész a február 23-i budapesti koncertjére Londonból érkezik, másnap Bécsbe megy tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.