Másfél évszázada született Csók István, akit a magyar festészet történetében túlzás nélkül nevezhetünk az életöröm mesterének. Hogy a komor magyar lélek mégiscsak vágyja a derűt, arra bizonyíték, hogy Csók számos képe bízvást sorolható a legnépszerűbb magyar festmények körébe. Ezek közé tartozik például az 1932-es Keresztapa reggelije című kép, de említhetnénk akár A tavasz ébredését is, mely Tiziano híres Égi és földi szerelem című remekművének újragondolása.
Ezek a munkák is megtekinthetők a tegnap nyílt, mintegy hetven alkotását és személyes tárgyait felvonultató kiállításon, mely öt nagyobb tematikus egységbe rendezve ad átfogó képet a közkedvelt magyar festő munkásságáról. Az első részben a látogató mintegy belép a festő műtermébe – ezt egy valóságos festőállvány is hivatott jelezni –, és egyfajta izgalmas tükörjáték résztvevőjévé válik.
Többek között szembetalálja magát Csók egyik fő művével, mely a Műteremben címet viseli, és némiképp trükkös módon festőt és modelljét úgy ábrázolja egy síkban, hogy a mester valójában egy tükörből tekint vissza a nézőjére hamiskás tekintetével. Mint azt a kiállítás kurátora, Gartner Petra a csütörtöki sajtóbejáráson elmondta: sajátos, hogy Csók valójában egy női akttal fogalmazza meg ars poeticáját. Sajátos, de nem meglepő, hiszen ebben az egységben még számos aktkép kerül elő. A meztelen női test azonban sosem öncélú látványelemként, hanem bibliai, mitológiai vagy éppen történeti utalások formájában van jelen a festő munkásságában.
A rendkívüli mesterségbeli tudással bíró festő – erről tanulmányrajzai is tanúskodnak a kiállításon – ha nem is lépett radikálisan nagyot, azért az újító szándék sem állt távol tőle. Érdemes tüzetesebben megnézni például az 1908-as keletkezésű Párizsi hölgy című képét, melyen a női portré merészen és vastagon felvitt, elnagyolt ecsetvonások nyomán elevenedik meg és telítődik gazdagon színekkel. De a karikaturisztikus túlzások sem álltak távol tőle, ezt lehet megfigyelni Vámpírok című, 1907-es vázlatán.
Ahogy Paul Gauguin a tahiti egzotikum felé, úgy fordult Csók a magyar népművészet felé. Népi ihletésű képei is külön egységben láthatók a tárlaton, ahogy keleti tárgygyűjteménye is, melyet később lánya közgyűjteményekre hagyományozott. A kiállításon helyet kaptak még Csók derűs életképei, balatoni – esetenként egészen filozofikus töltetű – tájképei, a folyosón pedig életének fontos részletei tárulnak fel fotókon. Az alapvetően komor dresszkódba öltöző magyar festészet üde kivétele Csók István, nem véletlenül írta egyik kortársa róla, hogy a „színek kimeríthetetlen szókincsén beszél”.
