Filmezéstől eltiltott iráni nyerte az Arany Medvét

A 65. Berlinale fődíját a filmezéstől eltiltott iráni rendező, Dzsafar Panahi kapta a Taxi című filmjéért.

Szerelmi vallomás a filmművészetnek – így értékelte az iráni Dzsafar Panahi Taxi című filmjét a 65. Berlinale zsűrielnöke az amerikai Darren Aronofsky, aki hozzátette, legújabb, most szombaton a fesztivál fődíját, az Arany Medvét elnyerő alkotása egész biztosan bevonul a klasszikusok közé.

Ahogy lapunk is megírta korábban, az ellenzéki tevékenysége miatt hazájában elítélt és a filmezéstől eltiltott Panahi nem hagyhatja el Iránt, de ez nem tartja vissza attól, hogy továbbra is aktívan filmezzen. A titokzatos támogatói az ismeretlenség homályában maradtak, és Dieter Kosslick fesztiváligazgató természetesen azt sem árulta el, miképp lehetnek folyamatosan kapcsolatban a rendezővel, aki két éve és idén is küldött egy versenyfilmet a német fesztivál versenyprogramjába.

Zárt függöny című filmje a legjobb forgatókönyv díját kapta meg, ám a Taxi, a kényszerből egyetlen lakásban forgatott, és alapötletét az egész játékfilmben végigvinni képtelen elődjéhez képest egy felszabadult, egyszerre humoros és önreflektív mozi, amely egyszerre szól burkoltan kritikus módon a kortárs Iránról, valamint a filmezés lekövethetetlen változásairól. A díjat a rendező távollétében tizenkét éves unokahúga, a filmben is szereplő Hana Szaeidi vette át, aki elsírta magát a színpadon.

A Taxi az Arany Medve mellett a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének, a Fiprescinek a díját is elnyerte. Az Aronofsky vezette zsűri jó érzékkel hozta ki őt a nyertesnek abban a versenyprogramban, amelyben kevés volt az igazán emlékezetes darab – és ez még akkor is igaz, ha nevek szintjén többet ígért az idei Berlinale.

A számos veterán közül csalódást okozott Werner Herzog és Peter Greenaway is, és a zsűri nagyon okosan nem vette be Terrence Malick blöffjét sem, pedig sokáig még a szakértők is úgy vélték, a különc amerikai filmes zavaros szerzői gondolataival megpakolt Knights of Cup kaphatja az Arany Medvét. Ehelyett a játékfilmes zsűri teljes mértékben ignorálta a sztárokkal is megspékelt alkotást és a magvasabb, történetalapú filmeket díjazta.

A zsűri nagydíját a várakozásoknak megfelelően a chilei Pablo Larraín El Club című alkotása kapta, amely rovott múltú és ezért az egyház kötelékéből kilépő, de továbbra is hozzájuk tartozó kommunában élő papok drámájáról szól. A latin-amerikai filmek sikere ezzel nem ért véget: a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét egy másik chilei alkotás, Patricio Guzmán The Pearl Button című dokumentumfilmje kapta, a fesztivál alapítójának nevét viselő Alfred Bauer-díjat pedig egy Guatemalában játszódó, az őslakosok világát bemutató film, az Ixcanul kapta.

Utóbbi elismerést hagyományosan olyan filmek kapják meg, amelyek új távlatokat nyitnak a filmművészetben. Az előre prognosztizált dél-amerikai elismerések mellett európai, sőt, szép kelet-európai sikerek is születtek. A legjobb rendezés díját megosztva kapta meg Malgorzata Szumowska lengyel rendező kiváló, egyszerre megrázó és humoros alkotása, a Body, valamint a 19. századi cigányrabszolgaságról szóló román film, az Aferim! rendezője, Radu Jude.

Mellettük rendkívüli művészi tevékenységéért Ezüst Medvét kapott az orosz Jevgenyij Privin és Szergej Mihalcsuk, az Under Electric Clouds című orosz film operatőrei, valamint a Victoria című, 140 perces, egyetlen vágás nélküli német thriller fényképezéséért a norvég származású Sturla Brandth Grovlen is. A legjobb színész és színésznő díját egyaránt a brit 45 Years művészei érdemelték ki.

Az egy 45. házassági évfordulójára készülő házaspár drámájáról szóló alkotást, valamint két főszereplőjét, Tom Courtenay-t és Charlotte Ramplingot máris a jövő évi Oscar-díj lehetséges jelöltjei között emlegetik. A 11 napos szemlén 72 ország 441 filmjét mutatták be, és az előrejelzések szerint új csúcsot dönt a nézőszám: csütörtök estig több mint 310 ezer jegyet adtak el.

Szakértők azonban a hurráhangulatban okkal jegyzik meg, hogy Berlin továbbra is szenved a három hónappal később megrendezésre kerülő Cannes árnyékában. A legjobb filmesek inkább kivárnak, hogy a világ legjelentősebb, francia filmfesztiválján indulhassanak, és ha nem válogatják be őket, akkor még mindig elmehetnek a Berlinnél szintén előbb jegyzett szeptemberi velencei filmfesztiválra. Az ebből fakadó hátrányokat pedig láthatóan nem tudja kezelni a német mustra.