Kun Szabó István vezérőrnagy emlékeztetett: az első világháborúban a nyugati fronton szenvedte a legnagyobb veszteségeket az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege, mégis Isonzó a magyar katonai helytállás jelképe. Az Isonzó Expressz nem kirándulóvonat lesz – tette hozzá a tárca háborús kegyeleti főosztályának vezetője. Töll László ezredes hangsúlyozta, a zarándoklat célja, hogy visszaállítsa a hősök tiszteletét, visszaemelje őket a nemzeti köztudatba.
Olaszország 1915-ben lépett be az I. világháborúba, a nyugati fronton mintegy két és fél évig folyt az öldöklés, ami olasz részről mintegy egymillió, az Osztrák−Magyar Monarchia részéről pedig félmillió áldozatot követelt. A centenáriumi zarándoklat erről emlékezik meg.
Az út szakmai szervezője a Budakeszi Kultúra Alapítvány, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály, az Indóház Közlekedési Kiadó és Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány. A zarándoklathoz egy tizennégy kocsiból álló szerelvényt biztosít a MÁV Nosztalgia Kft., ami mintegy hatszáz főt tud elvinni az Isonzó front főbb magyar vonatkozású helyszíneire.
Az utasoknak történészek fogják feleleveníteni a Nagy Háborút, míg a korabeli fegyvereket, felszereléseket katonai hagyományőrzők mutatják be. A központi megemlékezést a tervek szerint a szlovéniai Stanjel osztrák–magyar temetőjében tartják a július 23-án. Az emlékező körút előkészületeiről az Isonzóexpressz.hu honlap folyamatosan beszámol.
A sajtótájékoztatón T. Hámori Ferenc, az Indóház főszerkesztője vitéz Somogyváry Gyula regénye, a Virágzik a mandula néhány sorával idézte meg az egykori hősök hazaszeretetét:
Emberek, emberek, kik nem állottatok Halál generális szörnyű szemléje alatt, ti nem hihetitek el nekem, hogy dadogott a szavam az első rőtre festett marhakocsi láttára, amely ott állott a síneken, s kopott oldaláról kiáltva szólott hozzám ez a három betű: MÁV. Higgyétek el nekem: sírni lehet az örömtől egyetlen otromba, érzéketlen, vörös vasúti kocsi előtt is, amelyen ez a három betű van: MÁV. MÁV. Csak három betű, de: béke. Csak három betű, de: biztonság. Csak három betű, de: Magyarország.