A magyar filmgyártás történetének egyik legszínesebb fejezete az animációs film. Olyan máig népszerű karaktereket köszönhetünk neki, mint a Kiskakas, Gusztáv, Vuk, a Mézga család vagy Grabowski. És bár az animációs rendezőket kevesebben ismerik, mint játékfilmes kollégáikat, valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a magyar animáció máig legnépszerűbb alkotásait jegyző Macskássy Gyulát, Dargay Attilát, Nepp Józsefet, Foky Ottót, Ternovszky Bélát, Cakó Ferencet, Varga Csabát vagy M. Tóth Gézát, valamint az MMA olyan jeles művészeit, mint Jankovics Marcell, Gyulai Líviusz vagy Orosz István.
A Magyar Animáció 100 című programsorozat részeként megrendezett konferenciát Jankovics Marcell visszatekintő előadása nyitja meg. A szimpózium első szekciójának témája: A magyar animáció, mint a kultúratámogatás kiemelt (figyelmet érdemlő) területe. A második szakasz témája: Az animációs oktatás jelentősége, fejlődési irányok a jövőben. A harmadik blokk témája: Produkciók, műfajok, alkotók.
16 órától Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Jankovics Marcell, az MMA alelnöke, Kollarik Tamás, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja és Fülöp József, a MOME rektora sajtótájékoztatót tartanak.
Ezt követően Jankovics Marcell, Fülöp József és Orosz Anna Ida megnyitják a Magyar Animáció 100 című magyar–angol nyelvű kiállítást. A képekkel gazdagon illusztrált szöveges tárlatot klasszikus és kortárs magyar animációs filmekből összeállított vetítési program kíséri a Vigadó kiállítóterében berendezett vetítőteremben.
Az eredeti bábok és a rajzfilmekből vett eredeti képek révén a látogatók betekinthetnek az animációs film készítésének kulisszatitkaiba is. A Magyar Animáció 100 az első amatőr trükkfilmkísérletektől a videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető kortárs animációs kisfilmekig mutatja be az animációs film sokszínű hazai történetének legfontosabb állomásait, kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek alkotóit. A tárlaton számos más érdekesség és kordokumentum mellett megtekinthető lesz Rófusz Tamás 1981-es Oscar-díja is.
„A magyar animáció egy fantasztikus nemzeti kincs a kezünkben, amelynek múltjával és jelenével ismerkedhetnek meg a kiállításra látogatók\" – mondta el a kiállítással kapcsolatban Jankovics Marcell.
„A magyar animáción belül a hatvanas évek elejétől létezik folytonosság, ekkortól kezdve vált professzionálissá, egyre változatosabbá és gazdagabbá a hazai rajzfilmes világ. Ha minden alkotótól csak egy képet mutatnánk be, még úgy sem fedné le a kiállítás a hőskorszak termését, ahol évente 18-20 óra rajzfilm készült. Bizonyos figurákhoz kötődnek emlékek; a nagyközönség idősebb képviselői még emlékezhetnek a Gusztávra, a kockásfülű nyúlra, a bábfilmek közül pedig például a Misi mókusra\" – tette hozzá az MMA alelnöke.
A kiállítás a 150 éves Pesti Vigadóban 2015. február 11-étől március 1-jéig látogatható, de a közeljövőben elkészül a tárlat „utazó\" változata. A kiállítás anyagát várhatóan bemutatják egy tokiói animációs díjátadón, az Európai Unió egyik brüsszeli intézményében és a Milánói Expón is.