Lajtha Lászlóra emlékeznek a Hagyományok Házában

Kiállítással idézik fel a zeneszerző és népzenekutató életét és művészetét.

Grund
2015. 02. 15. 6:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lajtha László huszonkét évesen, hazaszeretetétől vezérelve vonult be a frontra, és a háború végéig szolgált. Ebből a több mint négyesztendős időszakból számos értékes dokumentum és tárgyi emlék maradt fenn, ezeket láthatják most az érdeklődők – olvasható a Hagyományok Háza közleményében.

Fennmaradtak többek között a menyasszonyának, Hollós Rózának rendszeresen küldött „harctéri levelek”, amelyekben kottás feljegyzések is találhatók. Archív fotókon Lajthát katonatársai körében láthatjuk, és különösen érdekes az a fénykép, amely a tüzértisztet fából ácsolt fedezékében mutatja, ahová a kottáival, könyveivel visszavonulhatott a harcok szüneteiben.

A további emlékek közé tartoznak az első világháborúban szerzett katonai kitüntetései, a tevékenységéről szóló igazolások, „binoklinak” nevezett katonai távcsöve, valamint az olyan, menyasszonyához kötődő emléktárgyak is, amelyeket magánál tartott a harctéren.

A kiállításon látható lesz annak a néhány zongoraműnek az első kiadása Lajtha kézírásos ajánlásaival, amelyek az első világháborút közvetlenül megelőző időszakban, illetve a világháború alatt keletkeztek.

A február 16. és május 31. között látogatható tárlat korhű dokumentumok, fényképek, levelek, kéziratok segítségével nemcsak a zeneszerző fiatalkorának meghatározó időszakát mutatja be, hanem az első világháborúban részt vevők életét, mindennapjait is közelebb hozza a ma emberéhez – írják a Solymosi Tari Emőke kurátor által gondozott kiállítás ajánlójában.

A kiállítást február 16-án este Berlász Melinda zenetörténész nyitja meg, közreműködik Balog József zongoraművész.

A megnyitót követően a Hagyományok Háza színháztermében Lajtha László-emlékhangversenyt tartanak a „Lendület” 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös rendezésében. A koncerten a komponista Trois Berceuses, Mesék (részletek) és 19 magyar népdal című művei hallhatók Ács Gabriella, Sivák-Nyakas Orsolya, Staszny Zsófia és Ódor Botond, a Zeneakadémia oratórium- és dalszakos hallgatói, valamint Szabó Ferenc János zongoraművész előadásában.

A hétvégén a Hagyományok Háza programjai idején, hétköznap reggel 8 és este 8 óra között, az épület kerengőjében megtekinthető tárlat a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány támogatásával valósult meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.