Húsz éve jártam először Korai Öröm-koncerten, és pár perc alatt elvarázsolt az akkor különösen egzotikusnak ható, misztikus, már-már túlviláginak ható muzsika. Az eklektika ama válfajával pedig nem csak nekem, hanem jó pár underground (akkori gyűjtőszóval alternatív) garázsrockon és a Seattle-i grunge bűvkörében szocializálódó ifiembernek is ismerkednie kellett.
Persze nem volt nehéz elveszni a zenekar fúvós, dobos elemekkel, dorombjátékkal, gitárokkal és sámánszerű, hipnotikus énekkel, mormolással megfűszerezett ütemeiben. Valahogy tényleg mágnesként hat ez az etno-trance-elektro hangzásvilág, amely ugyanolyan jól szól ma is, mint mondjuk azon a füstöt 1995-ös koncerten Debrecenben.
Élményszámba ment, hogy a pályafutásuk során szinte valamennyi nagyobb európai fesztiválon is megforduló, tizenegy albummal előrukkoló zenekar már akkor kivetített vizuális effektekkel tarkította a koncertjeit, amikor annak még gyakorlatilag se híre, se hamva nem volt.
Nem is csoda, hogy a fesztiválszezonok még ma is elképzelhetetlenek nélkülük. Az egyik legemlékezetesebb nyílt színi élményem az 1999-es hajdúszoboszlói EFOTT-on történt. A színpadtól távolabb üldögéltünk akkor már leérettségizett osztálytársaimmal, amikor a húrokba csaptak a srácok.
Körülöttünk ugyancsak mindenki inkább ernyedten, aléltan pihegett, ám a zene annyira magával ragadott, hogy nem bírtam ki, ugrándoznom kellett. Külső szemlélők beszámolói szerint igen vicces volt, amint egymagam sámánt játszva pattogtam az ülő hallgatóság tengerében. Joci és Marcos barátaim pedig arra tettek gyors fogadásokat, ki lesz a következő, akin önkéntelenül ugyan, de lelkesedésemben átgazolok.
Külön érdemes megjegyezni, minden fanyalgás ellenére, a zenekar szuggesztív kántálással ízesített, már-már korai törzsi rítusokat idéző audiovizuális előadásai annyira megbabonázzák az embert, hogy tudatmódosítás nélkül is simán transzba lehet esni.
Azt is jó leírni: noha a banda felállása óta eltelt időben igen csak sok minden változott a magyar s nemzetközi zenei életben – stílusok buktak a mélybe, újak törtek maguknak utat –, a Korai Öröm szilárd támpontja a hazai undergroundnak.
Aki pedig újra bele szeretné élni magát az 1990-es évek egyik porlepte, csillagokkal megvilágított kis zugfesztiváljának hangulatába, annak mindenképpen érdemes csütörtök este fejest ugrania az A38 Hajó gyomrába, ahol a negyedszázadra tekintettel, születésnapi koncertet ad a csapat.
Hepi Borz Déj, Korai Öröm!
