A Vivaldi műveivel való számos zenei hasonlóság és a kézirat papírjának analízise alapján mutatták ki, hogy a fiatal Antonio Vivaldi egy művét fedezték fel, mely 1700 és 1703 között születhetett. A dátum azt jelenti, hogy ez lehet a mester első, eddig ismert zeneműve. Az olasz Antonio Vivaldi Intézet tudományos bizottsága egyhangúlag foglalt állást a darab eredetisége mellett. „Igen fontos felfedezés ez, izgalomba hozza a zenei világot” – hangsúlyozta a Vivaldi-katalógus frissítésével is megbízott Sardelli a BBC-nek adott interjújában.
A barokk szerző fiatalságáról nagyon keveset tudnak a kutatók azon kívül, hogy papnak tanult, és a zenével apja, Giovanni Battista, a híres hegedűművész ismertette meg. Sardelli szerint a most felfedezett mű kulcsfontosságú Vivaldi korai éveinek és zenei képzésének megértésében.
A szakember akkor akadt rá az általa RV 820-ként katalogizált műre, amikor véletlenül felesége, a szintén muzsikus Bettina Európa-szerte gyűjtött kézirat-kollekciója a kezébe került. „Észrevettem ezt a kéziratot, és felfedeztem rajta a Vivaldi-kották egyik másolójának a kézírását. Ezután felvettem a kapcsolatot Michael Talbot világhírű Vivaldi-kutatóval, a Liverpooli Egyetem munkatársával, aki azonnal felismerte, hogy a zeneszerző eredeti művéről van szó, és segített a datálásban” – magyarázta Sardelli. A mű zenei arculatáról így vélekedett: egyes részeinek frissességében, invencióiban felbukkannak az érett Vivaldira jellemző vonások. Úgy véli, a barokk szerző jelenkori népszerűsége ellenére az életmű sok darabja még mindig ismeretlen, felfedezésre vár. „Majdnem kétszáz éven át, a muzsikus 1741-es halálától az 1925-ös újrafeldezéséig teljes volt a Vivaldi-csönd, ami egyrészt szomorú, másrészt izgalmas, mert új darabok felbukkanásának reményével kecsegtet” – fűzte hozzá a karmester-kutató.
Hétfői világpremierén a művet a Modo Antiquo barokk zenekar adja elő, maga a felfedező vezényletével. A frissen megtalált szerzemény és más korai Vivaldi-darabok felvétele kedden kezdődik a firenzei Pergola Színházban, az album The Young Vivaldi címen jelenik meg.