„Valamit tudnia kell” annak a zenés produkciónak, amelyik az Eurovíziós Dalfesztiválon akar durrantani.
Ha a megmérettetés közelmúltbéli történetét figyeljük, azért ez a bizonyos durrantás jelentős részben a külsőségekről szólt, nem pedig „holmi” zenei teljesítményről, közkedvelt dallamról, üzenetet közvetítő szövegről.
Nézzük! 1998-ban Birminghamben például az az izraeli Dana International nyert Diva című nótájával, akire legfeljebb amiatt emlékezhetünk, mert transznemű, a dalát ma már csak a legelvetemültebb rajongók dudorásszák. Persze abban az időben ünnepelt „polkorrektségnek”, a tolerancia és az elfogadás nagy pillanatának számított hájpolni a zeneileg és színpadi megjelenésében is totális katasztrófa Danát – eredeti nevén Yaront, későbbi nemváltása után Sharon Cohent –, mi meg szinte szégyenkezhettünk a rossz napot kifogott Horváth Charlie 23. helyen végzett produkciója után, aki „csak” egy kellemes szimfonikus rockdalt (A holnap már nem lesz szomorú) vitt ki Szabó Tamás harmonikaszólójával.2006-ban aztán a finnek egy jó két perc erejéig legalább nem unalmas, de összességében provokatív és amúgy poptörténeti szinten felejtős versenyzője, a Lordi nyert a Hard Rock Hallelujah-val.Igen, valahogy érezhetővé vált az elmúlt évek során, ebben a versenyben nem feltétlenül fő szempont a dal zenei vagy szöveges anyaga, hisz a „közönségszavazás” (vagy mi ) során sosem lehetett tudni, ki és milyen szempontok alapján választja ki a végső győztest. Ma már minden versenyző – és a műsor közönsége is – csöndben tudomásul veszi, hogy jó dalt maximum a saját szórakoztatására ír az aspiráns (csapata), de bármilyen kompozíció is születik, azt úgy kell becsomagolni, hogy a végeredmény fogyasztható, frappáns, konkrét, egyszerű üzenet legyen. Kállay-Saunders András tavalyi versenydala sem több négy akkordnál, de az előadó jó kiállása és a szöveg tematikája kiválóan smakkolt a verseny szellemiségével, 5. lett a döntőben – ugye a fejlett, felvilágosult nyugati világban igen divatos a „családon belüli erőszak”-ozás.
A tolerancia úszómedencéjében egyébként tavaly szintén nem egyszerű figura csapott a falra elsőként: Thomas Neuwirth, vagy ahogy mindenki ismeri, Conchita Wurst. Az ő dalára sem valószínű, hogy sokan emlékeznek már, ugye ha már dalversenyről beszélünk, jegyezzük meg ezt is
Mindezt azért volt érdemes ilyen hosszan felvezetni, mert idén könnyen előfordulhat, hogy egy „mondanivalósnál is picit beszédesebb” dallal nevez be hazánk A Dal 2015 versenyen keresztül. A köztévé idei dalválogatója a két középdöntő között tart, tehát ebből van még egy, majd jön a döntő, aminek a győztese mehet a bécsi show-ra májusban. A két fő esélyes utazónak jelenleg Csemer Boglárka (Boggie) Wars for Nothingja és Szabó Ádám Give Me Your Love-ja számít, az előbbi útjait gereblyézők pedig most kitalálták – talán nem kis részben már az esetleges bécsi szereplés lehetőségét is szem előtt tartva –, hogy a pesti Szent István-bazilika előtti téren egy flashmob keretei között terjesszék a Wars for Nothing zenés üzenetét.
Amit pedig Csemer Boglárkáék a következőképp foglaltak össze: „A dal a jelenleg is háborúban szenvedő világról szól, és felhívja a figyelmet a körülöttünk zajló változásokra, melyekre talán még mi is hatással lehetünk.” Az üzenet tehát egyetemes, illik az „európai dealbe”, és most, Ukrajna nyugati szomszédságában bizony még magunkénak is mondhatjuk. Alább a dal kottája és A Dal középdöntős előadása.
Mint a klipen is jól látszik, Boggie-ék a külsőségeket a minimálisra szorították vissza, remélve ezzel, hogy mind több figyelem irányul magára a tartalomra, a zenére és a szövegre. Elvégre dalverseny, vagy mi
A flashmob – ami a többi eurovíziós vetélytárssal szemben is működőképes „békefegyver” lehet a végső siker eléréséért folyó harcban – szombaton 10 órakor lesz a Szent István téren, a szervezők várakozásai szerint több száz spontán énekessel.
