Kallós Zoltán irányt mutatott a XX. század nehéz évtizedeiben – fogalmazott Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Szentendrei Szabadtéri Múzeumnak a Kossuth-díjas népzenegyűjtő életútjáról szóló új kiállításának megnyitóján, amelyen Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója, miniszteri biztos is méltatták Kallóst.
Ebből az alkalomból Pozsony Ferenc néprajzkutató ismertette az új Balladás könyvet, amely a kallósi életmű meghatározó kötetének, a Balladák könyvének bővített, mintegy húszórányi hangzó anyagot tartalmazó melléklettel ellátott, 2014-es új kiadása.
Kallós Zoltán jelentőségét alighanem senkinek sem kell bemutatni, s nem egy tárlat foglalkozott már munkásságával. A mostani, szeptember 15-ig nyitva tartó kiállítás különlegessége, hogy a teljes életművet felöleli, és a népzenegyűjtések mellett a Kallós által összegyűjtött tárgyi emlékeket, például rengeteg régi viseletet is a közönség elé tár. Három részből áll: kettő hagyományos kiállítás, egy pedig a válaszúti néptánctáborok hangulatát idézi meg a „tánccsűrben”. Kallós gyűjtései nélkül ugyanis aligha tartana itt a táncházmozgalom.
Az Indulj el egy úton Kallós Zoltán című főkiállítást a Skanzen Galériában találjuk, itt viseletek, festett kerámia használati tárgyak, fényképek és időrendbe szedett tematikus tablók segítségével követhetjük végig Kallós Zoltán gyűjtőútjait Válaszútról indulva Moldván, Gyimesen, Kolozsváron át vissza Válaszútig. A terem közepén kiadványok között láthatjuk azt a legendás Uher márkájú magnetofont, amellyel Kallós a gyűjtéseit rögzítette. A terem falain képek láthatók a gyűjtések segítőiről, munkatársakról, az időközben virágzásnak indult táncházmozgalom neves alakjairól, például Sebestyén Mártáról, Berecz Andrásról.
A fotókat a falra szerelt képernyőkön kisfilmek egészítik ki, amelyek az adott témákhoz kapcsolódnak. Az időrendiség, az ok-okozati összefüggések felismerése segíti megérteni ennek a páratlan életútnak nemcsak a nehézségeit, de az eredményeit is, miközben a kisebbségi sors, a néprajzi gyűjtéseket gátló XX. századi politikai-társadalmi tényezők és az ébredező táncházmozgalom szerepe is világossá válik.
Egy sötét folyosón szőtteseket találunk minimozival, ahol a szőttesek anyaga és hímzése a kivilágított üvegen keresztül testközelből, akár néhány centiméterről szemlélhető. A bejárati épület PontItt kiállítóterében a Kamerával a kézben című minitárlat mutatja be a népzenegyűjtő Kallóst képek és videók segítségével, ugyanakkor interaktív formában is megismerhetjük munkássága gyümölcsét: kiegészítő, harmadik elemként a Skanzen Felső-Tiszavidék tájegysége átalakul tánccsűrré. Ez egy igazi táncműhely lesz, ahol önállóan vagy rendezvényeken táncoktatók segítségével bárki elsajátíthatja az egyszerűbb lépéseket, pont úgy, ahogy teszik ezt ma Válaszúton a Kallós Zoltán által elindított nyári néptánctáborokban.
Lapunk megkérdezte Kallós Zoltánt ebben a témában, aki hangsúlyozta: egyesek híresztelésével ellentétben nem igaz, hogy a táncházmozgalom haldoklik. – Akik kiöregedtek, azok hozzák a gyerekeiket és hozzák az unokáikat. Beállott egy folytonosság. Egyre többen táncolnak, egyre többen énekelnek. Az élő hagyomány életben marad – tette hozzá.
A két hét múlva 89. születésnapját ünneplő Kallós Zoltán 1926. március 26-án a mezőségi Válaszúton született, és jelenleg is ott él. A falu neve ómennek bizonyult életében, hiszen az identitás szempontjából válaszút elé került erdélyi magyarságot sikerült a hagyomány életben tartásával magyarnak megtartania.
„Addig leszünk magyarok, míg magyarul beszélünk és magyarul táncolunk, mert ez a kultúra tartott meg minket” – hirdeti Kallós mondatát a kiállítás bejáratánál elhelyezett felirat. A „Válaszút” azonban választott út is, amelyen a népzenegyűjtő minden nehézség ellenére végigment. Végezetül egy találó szóvicc, amely a kiállítás megnyitóján terjedt: A népzene már nem kallódó – Kallós.
