Tavaszt indított a táncháztalálkozó a hét végén: virágba borult a Papp László Budapest Sportaréna – legalábbis a viseleteken megjelenő virágok erejéig, ami ezen az eseményen nem megy ritkaságszámba, hiszen nagyon sokan, egyre többen büszkén veszik fel hímzett ingüket, szoknyájukat, bujkájukat.
Sokszor és sokan hangoztatták már a táncházmozgalom jelentőségét és hosszú távú pozitív hatását a társadalomra. Ennek a jelenségnek az egyik igencsak látványos csúcspontja a tavasszal megrendezett táncháztalálkozó. Már a mozgalom első évtizede során felmerült az igény egy közös összejövetelre, amolyan ünnepi jellegű éves találkozásra, amely egyszerre seregszemle és szórakozás. A legelsőt aztán az 1980-as években tartották, és olyan sikeres volt, hogy most már háromnapos, és a sorban harmincnegyediket rendezték.
Röviden ennyi a táncháztalálkozó története, amelyhez minden résztvevő számos személyes élményt tud kapcsolni; sokunk ifjúságának meghatározó eseménye volt. Mostanra háromgenerációssá nőtte ki magát az eseménysor, hiszen az első találkozók fiataljai ma már az unokáikkal érkeznek. Ezt azonban nem lehet eleget hangsúlyozni, mivel a folytonosság és az állandó utánpótlás jelenti a mozgalom és a rendezvény jövőjét is.
Ritka a változás a táncháztalálkozó történetében, általában a jól bevált forgatókönyv érvényesül, most azonban átszervezték a tematikát. A szombati küzdőteres gyermekprogramok a „fókuszban a család” jegyében átkerültek vasárnapra, hiszen a hét utolsó napjának délelőttjét elsősorban a családosok tudják kihasználni, az éjszakai bál fáradalmait kipihenő fiatalok kevésbé. Ugyanakkor ezzel nem minden gyermekeknek szóló programot csoportosítottak át vasárnapra, hiszen az alapesemények, mint a kézműveskedés, a játszóház, a tánclehetőség vagy a vásár szombaton is elérhető a kisebbeknek. Ez valószínűleg hosszú távon életképes kezdeményezés lesz.
A vasárnapi gála szervezői idén kifelé tekintettek, és egy másik kört is megszólítottak, nevezetesen azokat, akik nem a szűkebb értelemben vett néptáncosok, hanem inkább csak érdeklődők, és a széles körben népszerű Csík zenekarra és a könnyűzene berkeiből érkező barátaikra, mint például Lovasi Andrásra és Rúzsa Magdolnára, vagy Lakatos Róbertre és a Fitos Dezső Társulatra irányították a reflektorfényt a zárógálával. Ez azért is újdonság, hiszen a táncháztalálkozó napközben kizárólag az autentikus zenére és táncra koncentrál.
Persze, a találkozó enélkül is látogatottsági rekordokat döntöget; csúcsidőben általában a küzdőtéren mozdulni sem lehet, a parkolórészből kialakított Folkkocsmába pedig szinte kilépni is lehetetlen, s bár egy meghatározó törzsközönség alkotja a résztvevők magját, évről évre újak is jönnek, és nemcsak a felnövekvő generációból. A találkozó jó hírére olyanok is kíváncsiak, akik népzenét kifejezetten önmagáért sosem hallgattak, mint például az a taxis, aki hazafelé elmesélte: minden évben olyan lelkes vendégeket visz innen haza, hogy elhatározta, jövőre maga is eljön, és megnézi.
A táncháztalálkozó a témát kiszolgáló boltoknak, kereskedőknek, hangszerkészítőknek, kézműveseknek is lehetőséget teremt a bemutatkozásra, a Néptáncosok kellékboltja külön a Folkkocsma mellett üzemelt, a küzdőtéren a kézműves árusok, a lemezkiadók, népzenei kiadványok árusai sorakoztak fel – Kallós Zoltán például maga árulta lemezeit, könyveit. Bár a hangszereket a földszinten lehetett megvásárolni, a II. emeleti Lajtha László-teremben a Magyar Hangszermíves Céh szervezésében Bársony Mihály (1915–1989) hangszerkészítő hagyatékát tekinthettük meg mai hangszerkészítők művei mellett.
„A parasztzseni” – Bársony Mihály és a táncházmozgalom kapcsolata címmel külön kerekasztal-beszélgetést is szerveztek ismert népzenészek – mint például Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Kobzos Kiss Tamás és Havasréti Pál – közreműködésével. Ebben a teremben Henics Tamás Feketetó / Negreni című új fotóalbumának anyagából is nyílt tárlat, és számos népzenei lemezt is bemutattak. A rendezvényen levetítették Szomjas György HB – Hosszú búcsú Halmos Bélától című portréfilmjét is, amely a táncházmozgalom egyik elindítója, a 2013 nyarán váratlanul elhunyt népzenész emlékére készült.
