Megkezdődik a fesztiválok szezonja – nyitotta meg a sajtótájékoztatót Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért felelős főpolgármester-helyettes. – A rendezvénysorozat jól mutatja, hogy a fővárosi intézmények milyen hatékonyan tudnak együttműködni, és arra is példaként szolgál, miként lehet összehangolni a főváros és a kormányzat működését – fogalmazott a főpolgármester-helyettes.
Káel Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója elmondta, a tavalyi szerkezetváltás óta – vagyis amióta három szervezet: a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és a Magyar Turizmus Zrt. koordinálja –, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a régió legnagyobb összművészeti prémium fesztiváljává nőtte ki magát. Az időpontváltozás kapcsán kifejtette, az áprilisi rendezés mellett szólt, hogy így Budapest csatlakozhat a térség – Bécs és Prága – nagy tavaszi fesztiváljaihoz.
A vezérigazgató elárulta, idéntől minden évben kiemelt figyelmet szentelnek Liszt Ferenc munkásságának. – Külföldi sztárokat hívunk meg, akik elviszik a zeneszerző hírét a nagyvilágba. A fesztivál másik fókuszpontja hazánk és Európa szoros kulturális kapcsolatának és közös gyökereinek bemutatása, ennek részeként idén az Olasz Kultúrintézet is csatlakozik a fesztiválhoz.
– A BTF túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak fesztiválnak hívjuk, a rendezvénysorozat immár a régió mértékadó kulturális seregszemléje – fogalmazott Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője. Csatlakozott szavaihoz Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese is, aki elmondta, a fesztiválnak köszönhetően megélénkül a kulturális turizmus.
Káel Csaba hangsúlyozta, a megszokott sokszínűség jellemzi idén is a fesztivált. 17 napon át, 43 helyszínen, több mint 170 program várja az érdeklődőket, akik a klasszikus zene mellett opera-, dzsessz-, világzenei, crossover, tánc- és színházi produkciók, képzőművészeti és szabadtéri programok közül válogathatnak.
Nem lesz hiány világsztárokból, hazánkba látogat mások mellett Gyenyisz Macujev, David Sanborn, Elina Garanca, a Bayerisches Staatsorchester Kirill Petrenkóval, Vladimir Ashkenazy és a Philharmonia Orchestra, Sinéad O’Connor, Bertrand de Billy, az Orpheus Chamber Orchestra, Ana Moura, Dhafer Youssef, Nishat Khan, Little Boots, Arve Henriksen, Kevin Mahogany és a Gershwin Piano Quartet.