A Gombold újra! öltözéktervezési pályázatból regionális divatplatformmá fejlődött, hiszen már harmadik éve a Central European Fashion Days (CEFD) részeként rendezik már meg. 2013-ban még csak inspirációs forrásként jelent meg a közép-európai tematika, de tavaly már a visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – tervezőinek a jelentkezését is várták. Ebben az évben ismét bővült a kiírás: Szerbiával és Horvátországgal bővül a résztvevők köre.
A Design Terminál csapata vallja: céljuk nemcsak az, hogy tehetséges magyar fiatalokat támogasson, hanem az is, hogy a kreatív iparágak területén erősítse a regionális együttműködés gondolatát, és hogy a feltörekvő közép-európai tervezők a nagyközönség mellett a nemzetközi divatipar látóterébe is bekerüljenek.
A téma azonban nem változik: egymás értékeinek megismerése a cél. Olyan alkotásokat vártak, amelyek a régió szellemi örökségét és a hat ország közös kulturális értékeiben, közös identitásban rejlő lehetőségeket felhasználva, figyelembe véve születtek meg. De az adott országok pályázói csak valamely másik közép-európai ország tárgyi vagy szellemi örökségét választhatják inspirációnak most is.
– Nagyon fontos az inspiráció, főleg az olyan kicsi országok, mint Szlovákia vagy Csehország esetében. Hisz az a kitekintés, amit ennek a versenynek a segítségével nyerünk a magyar tervezők munkái által, az a mi fejlődésünket is segíti. A Central European Fashion Days fontos és remek csatorna a régiós divatipar megismerésére – mondta Olo Křížová, a Czech Fashion Council vezetője, a Gombold újra! Közép-Európa cseh zsűritagja a bejelentő sajtótájékoztatón.
Pályázni öltözék és kiegészítő kategóriában lehet, a beérkezett munkákat hatfős nemzetközi zsűri – őket a résztvevő országok delegálják – értékeli majd. A júniusi második fordulóban öltözék kategóriában legfeljebb 12, a kiegészítő kategóriában legfeljebb 8 pályázó juthat tovább.
– Nagyon örültem, mikor felkért a Design Terminál, hogy vegyek részt a idei pályázat elbírálásában. Az elmúlt években úgy tapasztaltam, túltelített lett a divattervezői szakma. Ez egy részről persze jót is jelent, de a háttérszakmákra nézve igencsak veszélyes. Fontos egy ilyen pályázatnál, hogy olyan katalizátorai, szűrői legyünk ennek a túlterhelt szakmának, hogy az igazi tervezői tehetségeket indítsuk útjukra, hogy visszaálljon az egyensúly – fogalmazott Tóth András, a USE Unused tervezője, a Gombold újra! zsűrijének magyar résztvevője.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!