A nagyhalak lenyelik a kishalakat – a szállóige képi megformálása díszíti a Vígszínház Koldusoperájának plakátját a darab egyik ismert songja nyomán. A népszerű Brecht-mű hazai, Heltai Jenő fordította változatának ősbemutatóját 1930-ban ugyanitt tartották a neves direktor, Jób Dániel rendezésében, Gaál Franciskával (Polly), Jávor Pállal (Bicska Maxi), Gombaszögi Ellával, Mály Gerővel, Peti Sándorral. (S nem az akkor mindössze nyolcesztendős Pécsi Sándorral, mint a mostani színrevitel apropóján sok helyen olvasható.)
Az előadást ugyan komoly nézőtéri tüntetés kísérte, bukását viszont nem ez, hanem az egyszerű tény okozta, amit Lányi Viktor a Nyugatban precíz tömörséggel fogalmazott meg: „A darabot magát valahogy másképp kellett volna kézbe venni. Ha nálunk csak így lehet és csak így tudják, akkor jobb, ha színházvezetőink egyelőre tartózkodnak merészebb kísérletektől.”
A Szabad Színház 1945-ös premierje szintén nem hozott sikert, az áttörés Szinetár Miklós nevéhez fűződik, aki 1960-ban a Petőfi Színházban rendezte meg a népszerű Brecht-opust.
Se hús, se hal – asszociálhat joggal a közönség a Bodó Viktor-féle előadás plakátjáról a mostani élményre a Vígszínház szépséges palotájából távozóban. Amit láthattunk, az nagyrészt sajnos egészen közepes.
Nagyrészt, mert néhány ötlet – magányos sziklaként emelkednek ki a végtelen tengerből – valóban sziporkázó, akár a játéktér esetenkénti kitágítása, akár a jól ismerteken, s alaposan bejáratottakon túl Bodó néhány igazán eredeti gegje. Brecht elidegenítő gesztusait viszont a rendező hasonló, részben burleszkszerű megoldásai nem erősítik, hanem a legtöbb esetben inkább gyengítik.
A korrupcióról, a társadalmi visszásságokról szóló tanulságok üresen visszhangoznak. Hiába a be-beszüremlő aktualizálás: igaz, a királynőből beiktatandó miniszterelnök lesz, Peacock, a kolduskirály (Hegedűs D. Géza) pedig narancsot nyom Tigris Brown rendőrfőnök (Hajduk Károly) szájába, amikor a szegények felvonulásáról vitatkoznak, ám mindez épp a következetesség hiányának köszönhetően csintalan, kamaszos, helyenként esetlen „beszólás” csupán, ami a formája miatt – legfőképpen amiatt – nem vehető komolyan.
Mészáros Máté Bicska Maxija kitűnő alakítás. Könnyed, humoros, pontos és stílusos; Mészáros korábbi egri szerepét juttatja eszünkbe, a Prolik Zátonyi Bencéjét. Mellette leginkább Börcsök Enikőt (Peacockné), Hegedűs D. Gézát (Peacock), Hajduk Károlyt (Tigris Brown) érdemes kiemelni a húszas évek szerelőcsarnokaira és filmstúdióira egyszerre emlékeztető, szintén jól eltalált hodályszerű díszletben játszódó előadásból. (Tervezője Balázs Juli.)
Mindezzel együtt Lányi Viktor hajdani kijelentésénél többet mi sem tudunk mondani: „A darabot magát valahogy másképp kellett volna kézbe venni”.
(Kurt Weill–Bertolt Brecht: Koldusopera. Vígszínház. Rendező: Bodó Viktor.)
