Irodalmi nemzet vagyunk, annak minden előnyével és hátrányával. Képzeletünkben a múlt nagymértékben a nagyszabású történelmi regények és nem utolsósorban az azokból készült, egész nemzedékeket a televízió elé ültető történelmi filmsorozatok romantikus vízióin keresztül ködlik föl. Merész vállalkozás mindezek tudatában történelmi regényt írni, ahogy azt tette Fehér Béla, amikor a Kossuthkifli megírásába fogott.
De milyen jól tette! Fehér műve ugyanis remek példa a hagyomány egészséges és átgondolt újraírására. A történet, amelyben két postakocsi vág keresztül az 1849-es események lázában égő Magyarországán, hogy Vödric Demeter cukrászmester csodás süteményei Pozsonyból Debrecenbe érjenek, a tét pedig annak kiderítése, tényleg csak erről vagy egy jól szervezett kémakcióról van szó, egyszerre olvasható remekbe szabott kalandregényként és vérbő Jókai-paródiaként.
Ráadásul felbukkannak benne a mágikus realizmus elemei, mégpedig a kelet-közép-európai mesehagyományon átszűrve, nem is beszélve a rejtői humorról. És még a magyar nemzeti karakterről és a történelemben kipusztíthatatlanul tenyésző típusokról is volt mit mondania a szerzőnek. Egyszóval nagy fába vágta a fejszét Rudolf Péter, amikor hatrészes sorozat forgatásába kezdett ebből az irodalmi alapanyagból.
Hogy megérte, az az első rész láttán nem kétséges. Szeretünk felesleges elszórt pénzek felett keseregni, főleg ha a kultúra van terítéken, de ez esetben látszik az elköltött forintok nyoma. Vállalható és átgondolt a képi világ, a trükkök megfelelően kivitelezettek és nem a dramaturgia helyett vannak jelen, és a korhű környezet megteremtése is sikerült.
Ugyanakkor a vasárnap este leadott első rész bizonyos félelmeket is előrevetít: vajon képes lesz-e a sorozat elbírni a regény terhét? Fehér nagyon különleges nyelvezetet alkotott, és ez a tévéadaptáció esetében sajnos érezhetően túl nagy kihívást jelent a színészeknek. A dialógusok követése nemegyszer teszi próbára a nézőt. Pedig a színészgárdára nem lehet panasz. Igaz, a cukrász Vödric lányát megszöktető, mindenütt a magyar szabadság árulóit látó, lánglelkű ifjabb Swappach honvédtiszt szerepében mintha egyelőre nem találná a helyét az egyébként tehetséges Lengyel Tamás.
Komolyság, mélység, vadromantika, humor – nem csak ő az, aki talán túlságosan is bizonytalanul csapódik egyik érzelmi szólamtól a másikig. A sorozatindító film is hasonlóképpen hánykolódik a különféle regiszterek között, nehéz eldönteni, hogy vadromantikus történelmi regényt vagy történelmi díszletek előtt zajló groteszk vígjátékot látunk – egyszerre viszont ezek agyonnyomják egymást, sem a humor gazdagsága, sem az érzelmi sokrétűség nem tud teljessé válni. Az eddigiek alapján halvány alakítást nyújt a honvéddel olajra lépő Estillát játszó Trokán Nóra is.
Remekel viszont a pozsonyi cukrász szerepében Haumann Péter, furcsa szerzetként Kálloy Molnár Péter, ahogy ígéretes Reviczky Gábor feltűnése is az ármánykodó Swappach Ferdinánd tanácsosként.
Mindenesetre az elmúlt napokban megkülönböztetett figyelem és nem kevés mosoly jutott a megújuló magyar közmédiának, de talán csak a Kossuthkifli az, amely esetében előbbi megérdemelt, utóbbi pedig nem jogosan kárörvendő volt.
(Kossuthkifli. Színes, magyar vígjátéksorozat, 2014. Rendező: Rudolf Péter. Duna TV.)
