Csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit – nyilatkozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Origónak vasárnap azt követően, hogy a március 15-én startoló új M1, vagyis a nemzeti hírcsatorna első napja a sorozatos bakikról szólt. Feszengő műsorvezetők, kapcsolási hibák és összefüggéstelen képsorok fogadták a nézőket, és amikor végképp tarthatatlanná vált a helyzet, mert hiába ígérte meg a műsorvezető már másodszorra, hogy jönnek a hírek, azok csak nem jöttek, ahogy semmi más sem, kinyomták a főkapcsolót és elsötétült a képernyő.
A közmédia átszervezése – vagyis hogy az M1 non-stop hírcsatornává válik, a Duna Tv átveszi a műsorát, az M2-n pedig esténként a fiatalokat célzó Petőfi Tv indul – a szemünk előtt zajlott, hiszen mindent megtettek a tájékoztatásért. Nem volt meglepő hát a felfokozott várakozás.
Ahogy azt is mindenki tudta, hogy a közmédia jelentős hátrányból indul. A súlyos milliárdokból felépített szervezet költségvetése ritkán került összhangba a nézettséggel, és ez sokaknak szúrta a szemét. A véleményformálók jó része pedig nem megy a szomszédba egy kis cinizmusért. Ebben a környezetben elég egy apró szikra a robbanáshoz.
Egyetlen lehetősége maradt az MTVA-nak, a tökéletes precizitás. Ami, valljuk be, évek, évtizedek óta a műsorgyártásban dolgozó szakemberekkel nem tűnt kivitelezhetetlennek. Még akkor sem, ha egy új kezdet első napjáról beszélünk.
De nem sikerült. És nem az volt a legnagyobb baj, hogy néha egy jól megszerkesztett, hiteles és informatív műsorfolyam paródiája futott a képernyőn, hanem a hozzáállással akadtak gondok. Egyetlen példával: egy londoni tervezőiroda korrekt, tisztességes látványvilágot kreált a híradó stúdiójába. Semmi koppintás, semmi kínos anakronizmus, átlátható tér, megjegyezhető színek és formák. És mit kezd vele a köztévé? Kisfilmet forgatnak róla, és játszanak le a nap folyamán tucatszor, amelyben az életre kelt híradó émelyítően behízelgő hangon dicséri önmagát. Milyen szép vagyok? Milyen tökéletes? Mekkora kihívást jelentettem?
Egy híres harcművész állandóan leengedett karokkal hergelte az ellenfeleit a ringben, jelezve, hogy ő annyira jó, hogy még a fejét sem kell védenie. Persze hogy akadt valaki, aki kiütötte, holott ő technikailag tényleg tökéletes volt. A közmédia az öndicsérő szpotokkal térdig engedte le a karját, de mire föl a hatalmas önbizalom, ha semmi közük a harcművészethez?
Ha a kedves fiatalok egyszerűen, minden körítés nélkül kiállnak, végigbukdácsolják az első napokat, kicsit mosolygunk, kicsit duzzogunk, de ennyi. A közönség anyagi támogatásával előbb-utóbb úgyis belejönnek. De a felfuvalkodottságba csak belebukni lehet.
Mennyivel jobb lett volna, ha az önreklámba fektetett energiákból összeraknak egy híradót. Egyelőre azonban éppen a hír, ami hiányzott a műsorból, pedig sajnos a világ éppen elég témát biztosít a szerkesztők számára.
Persze ha mindez szándékos volt, és az egész napos produkcióval csak el akarták terelni a figyelmet az induló, szigorúan fiatalos Petőfi Tv-ről, vagy a Dunán debütáló Kossuthkifliről, akkor le a kalappal, remekül sikerült. Előbbiért nem tudom, utóbbiért azonban biztosan kár. Az új hatrészes magyar sorozat első epizódja ugyanis a felfokozott várakozást leszámítva tökéletes ellentéte volt a nemzeti hírcsatorna premierjének. A Kossuthkifli minden hibája – a nehezen érthető irodalmi nyelv, a néhol tanácstalan színészi játék és a kicsit bizonytalan koncepció – ellenére tisztességes produkció. Nem akar többnek látszani, mint ami. Mert hibázni lehet, de nem mindegy, hogy mit hozunk létre közben.
