A „nagyromán egység” megálmodója és részben életre hívója itt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem. Zselézett frizurájú, fényes öltönybe bújtatott juppiként fecseg külpolitikai tervekről, keleti nyitásról és zárásról, környezetében csupán fejbólintó Jánosokat tűr meg, könnyed mozdulattal állíttatja félre az érdekei útjában állókat. Rudolf császár prágai udvarában Conchita Wurst énekel, majd leül a plazmatévéhez Mátyás főherceg mellé. Kezével gyémántkristályt formázva, elegáns kosztümben intézkedik a kancellária titkára, rövid, szőke hajú asszony. Munkatársai pontos hasonmásai, ujjaikat összeillesztve hajtják végre az utasításokat.
Bajomi Nagy György Mihály vajdája – akit az itt droidként feltűnő Basta generális parancsára gyilkolnak meg – kiváló, autentikus alakítás. Sima modorú, rutinos manipulátor Mertz Tibor Petrosz kémje; biztató Jámbor Nándor egyetemi hallgató Báthory Zsigmondnak és Vitéz Mihály fiának szerepében.
Zavarba ejtő, kellemetlen gondolatokat ébresztgető előadás Béres Attila rendezése. Szellemi biztonsági zárakat tör fel, szembemegy kényelmes klisékkel, történelmi tabukat fordít ki s tesz egyúttal kétségessé. Érdemes-e fokozni a fokozhatatlant? Ez az adaptáció nyomán a nézőben felmerülő egyik legfontosabb kérdés. Szükséges-e olykor egy-egy pillanatba sűríteni és óvatlanul ellőni olyan gegeket, amelyekről tudjuk, hogy később visszatérnek? Nyilván nem. Ha ez mégis megtörténik, könnyen bumeránghatást válthat ki vagy konstrukciós hibához vezethet. Hasonlót leginkább a második felvonásban ismét feltűnő prágai császári udvar esetében érezhetünk.
(Székely Csaba: Vitéz Mihály. Szombathelyi Weöres Sándor Színház. Rendező: Béres Attila.)
